Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Már felfedezte, hogy voltak a felnőtteknek olyan dolgai, amiket egyáltalán nem értett, voltak olyanok is, amiket nem volt szabad megértenie, és voltak olyanok, amiket megértett, de úgy kellett viselkednie, mintha nem értette volna őket.

🐶 Kutya 🏳️ Nemzet
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ahogy öregedett, sok mindent megtanult, de bölcsebb nem lett. Valójában úgy érezte, egyre többet tud, és egyre kevesebbet ért. Ken Follett
  2. Szerettük szüleinket, de nem értettek meg bennünket. Azt tették, amit az ő szüleiktől is tanultak, csak külsőleg mutatták, hogy a világot úgy veszik, ahogy van.
  3. Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek. Stephen King
  4. A felnőtt ember egyet megtanul: mindene régi, csak a sorsa új. A sorsa, amin osztoznia kell, nem ő rendezte, s nem ő hiszi el. Jónás Tamás
  5. Ez jelentette a felnőtté válást: rájönni arra, hogy egy darabka elfuserált valóság messze felülmúlhatja a csöpögős és naivan idealizált fantáziákat.
  6. Mintha volna valami véletlen a gyermekek világában! Mintha nem vezetné minden, látszólag értelmetlen tettüket is valami furcsa, felnőtt ésszel néha nem is követhető megfontolás! Szabó Magda
  7. Kisemberként a szívével látott, Hamar megbocsátott, senkinek sem ártott, Ébren álmodott, mindig tervezett, Folyton változott, sokszor elveszett, A sok buta szabályt nem értette, Azt kívánta, bárcsak felnőtt lehetne.
  8. Az embernek fel kell nőnie, meg kell éreznie a felnőttlét gondjait és az azzal járó felelősséget ahhoz, hogy értékelni tudja azt a fájdalmas tudatlanságot, amit a felnőttek ártatlanságnak hívnak. Iain Menzies Banks
  9. Az élet néha bonyolultabb, mint ahogy egy gyerek látja. Grecsó Krisztián
  10. Miért ilyen bonyolult az élet? Gyerekkorában úgy hitte, a szerelem egyszerû, tiszta és gyönyörû dolog lehet. De valójában kibogozhatatlan, kegyetlen és alattomos. Nem áldás, hanem büntetés. Fábián Janka
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat