Ugrás a tartalomra
Más dolog az ismeretlentől való félelem, és megint más az attól való félelem, amit már ismerünk. Az ismeretlen, még ha veszélyesnek látszik is, határozatlan, és a tőle való félelmen önfegyelemmel vagy éppenséggel különböző trükkökkel úrrá lehet lenni. De ha az ember tudja, mi áll előtte, nem sokra megy a fegyelemmel meg a lélektani salto mortalékkal.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden, ami ismerős, azt egyszer már túlélted. Azért ismerős, mert valahol találkoztál vele, nem bántott, túlélted. Tehát minden, ami ismeretlen, abban van a haláltól való félelemnek a veszélye. Ösztönből ott van bennünk, hogy ami ismeretlen, attól férünk.
Steigervald Krisztián
-
Tudom, mi van ott kint a sötétben. És rettegek tőle. Az embernek elvileg az ismeretlentől kéne félnie, de a tudatlanság is boldogít, ha a tudás ennyire rémisztő.
Laurell Kaye Hamilton
-
Az ismeretlen az, amitől félünk, De tudod, ez a félelem akkor tûnik el, ha felülkerekedünk rajta, és megismerve azt, amitől eddig tartottunk, rájövünk, hogy talán alaptalan volt az aggodalmunk.
Kollár Betti
-
Mert amitől félek, az ismeretlen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. De egyik sem riaszt vissza. Bele merek ugrani. Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal.
Csernus Imre
-
Amit nem ismerünk, amit újnak látunk, a nehézség álarcát ölti magára. Mivel valószínûleg képtelenek vagyunk arra, hogy megoldjuk, évekig ugyanazt minősítjük "nehéznek", ami pedig már régóta nem ismeretlen vagy új, csupán ismétlődő és félelmetes. A félelem és a rettegés, amit valami új előtt érzünk, nem segít, hogy felülkerekedjünk a nehézségen. Éppen ellenkezőleg, a nehézségeket akkor fogjuk legyőzni, ha a félelemnek egy szikrája sem marad bennünk.
-
Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.
Ara Rauch
-
Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.
Antoine de Saint-Exupéry
-
A félelem... furcsa érzés. Ha belegondol, az emberek mindig rajtuk kívül álló dolgoktól rettegnek, sosem önmaguktól. (...) Az ember olyan dolgoktól fél, amelyek fölött nincs irányítása. A jövőtől, a sötéttől, vagy attól, hogy valaki megöli. Ezért nem fél önmagától, mert mindig tudja, mit fog tenni a következő pillanatban.
Dan Wells
-
Ha a veszélyt át lehet gondolni, már nem is félünk tőle. Akkor félünk, ha a veszélyt csak érezzük, de nem ismerjük. Olyan, mintha bekötött szemmel járnék egy ismeretlen utcán. Ronda dolog.
Giovannino Guareschi
-
A félelemmel az a helyzet, hogy mindig benned van. Félelem az ismeretlentől, félni egyedül szembenézni vele, félni, hogy a hozzád legközelebb állok szörnyetegek. Félni, hogy amint az egyiküket legyőzöd, rögtön a helyébe ugrik egy másik. Félni, hogy újabb rém les rád a sötét folyosó végén. Egyedül, bánatosan, magányosan.