Megbirkózunk-e érzelmeink felszínességével, a hétköznapi hazugságokkal, amelyekkel telezsúfoljuk az életünket? Tudjuk-e, mekkora valójában a házasságunk ereje, hogy valódi, vagy csupán üzemképes a kapcsolatunk? Bevalljuk-e egymásnak, milyen más életekkel élünk együtt és számot vetünk-e azzal, hogy ezek jelenléte mivé formál minket? Amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolunk, nem tudhatjuk, kik vagyunk valójában.

Kapcsolódó idézetek

1. A gondolatainkat olyan egyszerû fegyverként használni ellenünk. A bensőnkben lakozó kétségek és saját bizonytalanságunk könnyû prédává tesznek minket. Vajon őszinték vagyunk magunkhoz, vagy csak mások elvárásainak akarunk megfelelni? És ha nyitottak és őszinték vagyunk, kiérdemeljük vajon az őszinte szerelmet? Elég bátrak leszünk valaha, hogy felfedjük legbensőbb titkainkat, vagy végül kiismerhetetlenek maradunk, még saját magunk számára is?
2. Mindig nagyon árulkodó az, ahogyan óvatlan pillanatokban, a ránk nehezedő nyomás hatására viselkedünk. A legtöbben egészen ügyesen tudjuk elfedni negatív oldalunkat normál körülmények között, még saját magunkkal is el tudjuk hitetni, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek vagyunk valójában. Ám a szoros kapcsolatok kiugrasztják a bokorból igazi énünket. Különösen igaz ez a házasságra.
3. Néha abban sem vagyok biztos, hogy a kapcsolatunk emléke a valóságot tükrözi-e, vagy az idő és a távolság eltorzította az érzékelésemet. Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk.
4. Nem tudunk élni? Valóban nem. Legfeljebb csak úgy, ha csaláshoz, a képmutatáshoz, a hazugsághoz folyamodunk. Tartósabb kapcsolatainkat ezeknek a rozsdája futja be. Kezdetben túl sok az illúziónk, túl nagy a bizalmunk, s mikor csontvázra vetkőzik előttünk a világ, elsápadunk, kapkodunk levegőért, kezünket szemünk elé kapjuk, védekezünk. Védekezünk, ahelyett hogy valamilyen módon az igazságot keresnénk. Csoóri Sándor
5. Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Miért nem hív vissza? Miért tagadtatja le magát? Miért tûnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak: az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora.
6. Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerûen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.
7. Ha ítélkezés nélkül képesek vagyunk odafigyelni partnerünkre, talán meg fog bennünk bízni és őszinte lesz hozzánk. Ha felháborodunk vagy próbáljuk manipulálni, amikor őszinte hozzánk, fel kell készülnünk, hogy attól kezdve nem mindig az igazat fogjuk hallani.
8. A tartalom vagy a forma vagyunk? Hús és vér vagyunk, vagy érzések és érzelmek? Mi a valóságosabb: az, amire a hegy dimenzióiból és magasságából emlékszünk, vagy az a torzított kép, amit az érzéseink adnak, amikor rágondolunk? Melyik élet valóságosabb: az, amelyiket a testünk éli, vagy az, amelyiket az elménk? Olykor úgy érzem, két életünk van, és azok egymást táplálják, de az egészen biztos, hogy csak egyet élhetünk, és az valahol a kettő között ingadozik. Kilian Jornet
9. Az ember hajlamos elhitetni magával, hogy éli az életét, hogy létének értelme van. E gondolattal nem is igen lehet vitába szállni, bár azt azért meg kell jegyeznem, hogy semmiféle valós alapja nincsen, puszta illúzió, ingovány. Amint az ember valamivel távolabbról szemléli a kérdést, univerzálisabban, úgymond, arra a következtetésre jut, hogy csupán kis részecskék vagyunk, női és férfi részecskék, melyek keringenek a társadalomban, aztán néha teljesen véletlenül összeütköznek, összeolvadnak, és ezt házasságnak nevezik, miközben a háttérben ugyanúgy megmarad az összes további variáció lehetősége. Bernlef
10. Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól. Jodi Lynn Picoult