Ugrás a tartalomra
Meghalásunk igazság szerint inkább a túlélők dolga, semmint a magunké; mert akár tudjuk idézni, akár nem, lélektani szempontból teljességgel érvényes a tréfás bölcs szava, hogy amíg mi vagyunk, nincs halál, és ha a halál van, mi már nem vagyunk, hogy tehát köztünk és a halál között egyáltalában nincs reális kapcsolat, semmi közünk hozzá, legfeljebb a világnak meg a természetnek van hozzá köze - amiért is minden élőlény roppant nyugodtan, egykedvûen, felelőtlenül és gyanútlan önzéssel tekint elébe.
Kapcsolódó idézetek
-
Egészen addig, míg nem velünk történik, nem minket érint, egyszerûen nem törődünk a problémákkal. Ilyenkor mondjuk, hogy "ja, meghalok, meg kell halni úgyis". De amikor persze majd ÉN haldoklom, akkor biztos vagyok benne, hogy beszarok, és bármit megtennék, hogy csak ne kelljen.
Dombóvári István
-
A halál nem szerencsétlenség, hanem természetes jelenség. Amíg az ember él, addig talán nem is gondol a saját halálára. A természet bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy az emberek inkább jelenlegi életükre gondolnak, mint eljövendő halálukra.
Ladislav Fuks
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé.
Epikurosz
-
A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé.
Epikurosz
-
A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé.
Epikurosz
-
Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.
Robert Merle
-
Mindenki meghal, aki nem akar élni tovább. A természet okosabb, mint hinnénk. Apránként elveszítjük a barátainkat, elveszítünk mindent, egyre csak veszítünk és akkor azt mondjuk, mi a fenének élek én még a földön, ennek nincs értelme tovább.
-
Ha könnyû meghalni, az azért van, mert semmi jelentősége a halálnak. (...) És ha nincs értelme a halálnak, az azért van, mert az életnek sincs értelme.
Janne Teller