Dombóvári István

Mikor az ember gyerekelőadásban játszik, nem szabad megfeledkezni róla, hogy a jegyet a szülő vásárolta és fontos, hogy a kicsik és a felnőttek igényeit is kielégítsük. Fontos, hogy a szülők is kapjanak valamit, ami a gyerekeket nem zavarja, de ők is élvezik.

Ha lenne egy minden sorból kilógók csoportja, én onnan is kilógnék.

Modern világban élünk, teljesen normálisnak számít, hogy az emberek a szobájuk magányában élnek társas életet egymással. Előkerülnek a gépek, a tabletek, a telefonok, és az apró kamerákon át feltûnik a rengeteg pixeles arc. A legtöbben még ezt sem igénylik, hanem oda-vissza pötyögve képesek megoldani a világ problémáit úgy, hogy ki sem lépnek a lakásukból.

A naplemente annyiban szimbolikus, hogy a nap végét szimbolizálja, és egy kicsit talán az elmúlást is, de nem túlzottan, épp csak érzékelteti.

A politikai kampány pont olyan, mint a hashajtó: jót akar, megkönnyebbülést hoz, de végül is csak a szarról szól.

Egyre kevesebb dologgal lehet viccelni. Ez a píszí, ami beütött, a humor halála. Ha cenzúráznom kell előre, hogy ha valamit elmondok, akkor azon vajon ki fog megsértődni, megbántódni, megette a fene az egészet. Akkor az fog történni, hogy telefonkönyvből fogok felolvasni neveket, és még talán azt is elronthatom.

Ha végignézünk az Instagramon, mindenki félrefordítja a fejét, mindenki kacsaszájat csinál magának... hogy ezek honnan a francból jönnek?! Ebben a hatalmas nagy masszában, ebben az értelmetlen, fene tudja honnan indult és hova vezető szokásban dagonyázik mindenki.

Ha valamit ki lehet nevetni, akkor azt ki kell nevetni. Röhögjünk! Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága - az egyik a sok jó közül -, hogy képesek vagyunk röhögni.

Mivel a humor egy szubjektív és megfoghatatlan és bekategorizálhatatlan és nagyon nehezen körülhatárolható mûfaj, ezért nem lehet leszögezni, nem lehet kiszúrni a kis mérföldköveit, a kis zászlóit, hogy mi az a terület, ami körül mozoghatunk.

Ha valaki egy humoristát feljelent egy poénért, akkor utána felbolydul a világ, utána már egy lépés a péket feljelenteni egy rosszul sikerült kifliért.

A legnagyobb veszélye magának a humornak, ha már előcenzúrázol.

Nem írhatok be egy poént egy üres Word fájlba, azt ki kell mondani rögtön, bele a levegőbe.

A humor egy diplomáciamentességi terület.

Az önirónia egy nagyon-nagyon hálás valami, hiszen az egész világ arról szól, hogy úristen, csak meg ne lássák az emberek, hogy kiesett a szempillám, híztam, fogytam, világít a homlokom... felszínesen élünk, kifelé élünk, mert mindenki fél.

Kövér vagyok. Így nézek ki. Ez van. Ezen a bolygón élek - másikon nem is lehet, nincs légkör, vagyis van, csak nincs benne oxigén -, fogadjon el mindenki! Ide pottyantam, így nézek ki. Hagyjuk már azt, hogy mindenki magas, hagyjuk már azt, hogy mindenki vékony! Ezek csak a külsőségek.

Mindenkiből lehet minden. A kövér gyerekből lehet modell csávó, a modell csávóból lehet kövér öregember. Minden megtörténhet. Az emberi test és a lélek legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy mindenhez képes alkalmazkodni. Mindenhez, mindenkor, mindig.

Sose az a lényeg, hogy milyen valami, hanem hogy tudnak-e róla.

Egyedül azt szoktam megfogadni, hogy nem fogadok meg semmit - de volt már olyan, hogy ezt is megszegtem.

Egészen addig, míg nem velünk történik, nem minket érint, egyszerûen nem törődünk a problémákkal. Ilyenkor mondjuk, hogy "ja, meghalok, meg kell halni úgyis". De amikor persze majd ÉN haldoklom, akkor biztos vagyok benne, hogy beszarok, és bármit megtennék, hogy csak ne kelljen.

A kövérséggel (...) ugyanúgy vagyunk, mint a dohányzással, hogy egész egyszerûen nem mérjük fel azokat a károkat, amiket okozni képes. Rajta a dobozon, hogy "meghalsz, genya!" Elfordítod, kiveszed, és már gyújtod is meg.