Ugrás a tartalomra
Megígértem magamnak, hogy valami olyasmiben fogok meghalni, ami számít.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha mindenképp meghalok, azt szeretném, ha én dönthetnek a módja felől.
Sebastien de Castell
-
Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.
Stephenie Meyer
-
Remélem, a halálomnak több értelme lesz, mint az életemnek volt.
-
Azért írok, hogy meg ne haljak. Írok azért is, hogy belehaljak.
-
S végül arra jöttem én a világra,
Hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban.
Adamis Anna
-
Megfogadtam, hogy élni fogok. Akkor is, ha félek, vagy mások félnek tőlem. Nem érdekel, mi történik, mert egyszer vége lesz mindenképp. Akkor is, ha jó vagy és jót csinálsz.
-
Halott lettem, hogy élhessek.
Szent Ágoston
-
Ha tudnám azt, hogy holnap halok, magam ásnám meg síromat, s magam feküdnék bele, hogy e végszolgálatot is csak magamnak köszönhessem.
Eötvös József
-
Siralmas dolog az élet: elhatároztam, azzal töltöm el, hogy ezt végiggondolom.
Irvin David Yalom
-
Emberből lenni azt jelenti, hogy elfogadom: én is meg fogok halni.
Csernus Imre