Ugrás a tartalomra
Megszállottak vagyunk, mi, nők a szerelemtébolyban, végtelenül ostobák, és ettől kiszolgáltatottak. Annyira rosszul választunk. Vagy érzelmesen, vagy bölcsen, a kettő együtt ritkán jár. Akit imádunk, annak mindent lehet, akit meg nem, az akár fejre is állhat, szegény, mindegy.
Kapcsolódó idézetek
-
Milyen furcsa, hogy az emberek már nem is igen beszélnek szerelemről. Megszállottak, rabjává lesznek a másiknak, vagy a másikra vannak utalva - de semmi esetre sem vallanák be, hogy elveszítették az irányítást, ugyanis az a szó, hogy "szerelem", újabban egyet jelent a gyengeséggel.
M. C. Beaton
-
A szerelem, tudjuk, szerencsétlen, vak lény, akinek ráadásul se hallása, se szava, s csak találgatások, sejtések, a beteg idegek irányítják. Szánalom nézni, hogyan tapogatózik, tévelyeg, botladozik, hogyan keres valami támaszt, ami bizalmatlan ügyetlenségében megsegíthetné.
Alphonse Daudet
-
A szerelemben mindig van egy nagy adag fájdalom, és annak lehetősége, hogy valaki sérülni fog. A nők mindig azzal rontják el, hogy túlságosan hamar elkezdenek tervezni, azt hiszik, ha görcsölnek és mindenáron belekapaszkodnak a férfiakba, akkor majd mellettük marad. Elég sok férfi mocskos dolgát tudom, hogy azt mondhassam, hatalmasat tévednek. Megijednek a beléjük kapaszkodó nőktől. Félnek tőlük. Elmenekülnek. Abban a pillanatban, amikor egy nő elkezd túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúr mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
-
Miért mondják: szerelmes? Azt kellene mondani: megszállott. Az ördög csak kivételesen száll meg valakit, általában nők háborítják meg az embert. Mindenki elveszti miattuk egy időre önmagát. A szép asszonynál nincs nagyobb boszorkány. A szerelem igazi neve: fogság.
Victor Hugo
-
A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik.
Müller Péter
-
A szerelmes ember könnyen követ el butaságokat. Persze nem minden esetben végződik rosszul, csakhogy a szerelemben kiszolgáltatottá válsz, és könnyen megsérülhetsz. Elveszted az irányítást, és csak kapkodod a fejed. Tudod, hogy amit csinálsz, nem helyes, de aztán az érzelmeid elsodornak, akárhogy próbálkozol, nem eresztenek el.
-
A szerelembe esés valami különös megvilágosodás vagy megszállottság: lehet a szerelmünk sáros lábú libapásztorlány vagy egyetemi oktató, de mi rendkívülinek, egyedülinek, és megismételhetetlennek látjuk őt. Õ és csak ő kell nekünk.
Szendi Gábor
-
Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tûnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.
Müller Péter
-
A szerelem könnyen megőrjíti az embert. Ráveszi őt ostobaságokra. De a szerelem fájdalmas is lehet, mert tudják, nem ésszel választjuk a másikat. A szívnek nem lehet parancsolni.
-
Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!
Sánta Ferenc