Ugrás a tartalomra
Mert minden ember életében
elérkezik a pillanat,
mikor szeme előtt egyszerre elsötétül minden,
és szilajon arra vágyik, hogy magához öleljen
egy mosolytól kigyúlt fejet.
Szíve pedig egy másik szívhez
szeretne kötődni,
akár mély varratok révén is.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig jön egy pillanat, mikor már elege van az embernek a bezártságból, a munkából, a bátor helytállásból, és egy nő arcát vágyik látni, egy szeretettől átforrósodott szívet érezni maga mellett.
Albert Camus
-
A szerelem a másik emberben való hit, és az arcát mindig homály kell, hogy fedje. Minden pillanatot érzéssel kell megélnünk, mert ha megfejteni és megérteni próbáljuk, szertefoszlik a varázslat.
Paulo Coelho
-
A szerelem a másik emberben való hit, és az arcát mindig homály kell, hogy fedje. Minden pillanatot érzéssel kell megélnünk, mert ha megfejteni és megérteni próbáljuk, szertefoszlik a varázslat.
Paulo Coelho
-
Erősen magamhoz szorítom. A részévé akarok válni. Nem csak benne lenni, hanem mindenhol, körülötte. Azt akarom, hogy nyíljanak meg a bordáink, találkozzon a szívünk, olvadjon össze. Hogy a sejtjeink élő fonatként tekeredjenek egymás köré.
-
Az emberi szív egészen kifordul önmagából, hogy tartozhasson valakihez, az első és legközelebbi melegség után nyúl és áhítozik.
-
Mindenkinek vannak titkai. Némelyek a lelkük legmélyebb, legsötétebb zugaiba dugják el őket, és nem engedik felszínre törni. De ezek a titkok ott vannak, türelmesen várnak, és ha egyszer kiszabadulnak, agyaraikkal széttépik annak a szívét, aki olyan sokáig fogva tartotta őket.
-
Mindenkinek van szíve. Mindenkinek. Összetörve, darabokban, gyógyulófélben, épen, de van. Néha mocskos leplekkel fedve, tökéletes szerepek alá gyûrve kínlódnak, rettegnek, félnek, és őrülten vágyják a szeretetet, de ott vannak. Néha talán láthatod is. Olyankor eltûnik egy lepel, és nincs több álca. Akkor kiszakad belőlük minden fájdalom. Érzed. Te is érzed, nem csak ő. De akkor legalább kienged belőle egy picit, mielőtt újra visszazárná magába az összes fájdalmat.
Oravecz Nóra
-
Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van.
Paulo Coelho
-
Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.
Friedrich Schiller
-
Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk lévő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármilyen furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett.
David Levithan