Ugrás a tartalomra
Mestereinknek illendőképpen azokat nevezzük, kiktől mindenkor van mit tanulnunk. E címzést nem mindenki érdemli meg, kiktől tanulunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A tanárok azoknak az embereknek valók, akik önként semmit sem tanulnának. Csakis az a tudás ér valamit, amelyet magunk szerzünk magunknak, velünk született érdeklődésből és szenvedélyes tudásvágyból.
Paul Léautaud
-
Vannak olyanok, akikre minden körülmények között számítani lehet, és vannak, akikre csak bizonyos körülmények között, nekünk pedig tisztában kell lennünk azzal, hogy ki melyik kategóriába tartozik.
Ted Chiang
-
Amikor elindulunk az úton, mindig van egy többé-kevésbé határozott célunk, amit általában el akarunk érni. (...) Megtanulni egy dolgot azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk egy olyan világgal, amiről a leghalványabb fogalmunk sincs. A tanuláshoz alázatosnak kell lenni.
Paulo Coelho
-
Az emberektől tanulunk. Másoktól.
Attól tanulunk, aki különbözik tőlünk.
Nem a hasonlóktól.
Elif Safak
-
Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás.
Kollár Betti
-
Az a tanítvány, aki nem szárnyalta túl tanítóját, nem méltó tanítójához. Az a tanítvány sem méltó hozzá, aki megismétli tanítóját.
-
A szenvedés elől nem kell mindig kitérni. Jó tanító ez néha, olyan jó, amilyet a legkitûnőbb egyetemen sem lehet találni. Az élet árnyoldalát nevelésnek kell felfognunk és minden szerencsétlenségből le kell vonnunk a bölcsesség tanulságát.
-
Ha tanítunk, tanítsunk úgy, amint mi is tanulni kívánnánk, mutogassuk a valóságot, ne szidjuk azokat, akik mindenben egyet nem értenek velünk, mert ez nem tanítás, hanem kemény erőltetés, (...) és más elméjén való uralkodásnak kívánása, mely távol légyen minden tanító és tanuló lélektől.
Pápai Páriz Ferenc
-
Mindannyian az önigazolás mesterei vagyunk. Próbáljuk igazolni a magunkról kialakított képet, és úgy ferdítjük a vélt valóságunkat, hogy szimpatikusabbnak állítsuk be magunkat.
Harlan Coben
-
Az oktatás elismerésre méltó dolog, de nem árt, ha időnként eszünkbe jut, hogy amit valóban érdemes tudni, nem tanítható.
Oscar Wilde