Ugrás a tartalomra
Mi az ember, ha nem emlékei összessége? Csupán egy történet vagyunk, amit megélünk. Egy mese, amelyet önmagunknak mondunk el.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszem, az életünk nem más, mint megélt pillanataink összessége. Egyes pillanatok arról szólnak, kik vagyunk, míg mások arról, hogy kik lehettünk volna.
-
Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is. Minden csak mese, történet, amelyben események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással.
Carlos Ruiz Zafón
-
Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fûzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba.
Mark Lawrence
-
Az élet egy olyan történet, amelyet mások mesélnek rólunk.
John Green
-
Minél tovább élünk, annál kevesebben maradnak körülöttünk, hogy kétségbe vonják az elbeszélésünket, és emlékeztessenek arra, hogy a mi életünk nem a mi életünk, hanem csak egy történet, amelyet az életünkről mondtunk el. Másoknak, de főleg magunknak.
-
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Gabriel García Márquez
-
A múlt csak egy történet, amit mi mesélünk magunknak.
-
Egész életünket azzal töltjük, hogy történeteket próbálunk elmesélni magunkról, melyeknek lényege az emlékezet. Ezáltal tudjuk elviselni az életet ebben a bizonytalan, esetleges univerzumban.
Ken Liu
-
Amikor lefotózol valamit, azzal együtt megörökíted olyannak, amilyen. A történetek is ilyenek. Szóval ha meghalunk, történetekké válunk, és valahányszor elmondanak egy ilyen történetet, olyan, mintha itt lennénk. Csak történetek maradnak utánunk.
-
Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Itt találhatjuk az elképzelések, félelmek, szerelmek, megbánások egyéni tárházát.