Ugrás a tartalomra
Mi bőszíti fel Istent kevésbé, nyolcvanöt gyerek meggyilkolása, vagy egy tucatnyi templom lerombolása? Mert tényleg úgy tûnik, hogy egyik miatt sem izgatja magát. Persze ebben nem vagyok teljesen biztos. Isten útjai kifürkészhetetlenek, és talán túlságosan is emberi reakció volna csak úgy haragra gerjedni, túlságosan primitív lenne, és nem igazán passzolna a kifürkészhetetlenséghez. Bízom benne, hogy Isten éppen az új Jeanne d`Arc vagy az új Brutus eljövetelén munkálkodik, de az is lehet, hogy valami még kreatívabb húzásra készül.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy gyerek halála, egy férj vagy egy feleség halála alapvetően nincs benne az Isten tervében. Én nem hiszek abban, hogy Isten megpróbál. (...) Õ nem ilyen. Nem ő akarja, hogy nehézségek érjenek minket, de ott lesz mellettünk. Végig ott lesz mellettünk. Isten mindenből jót tud kihozni. Nincs az a törött dolog, ami nála végül ne válhatna csodálatossá.
Sterczer Hilda
-
Teljesen mindegy, hányszor visznek egy gyereket templomba, mikor bérmálkozik, megkeresztelteti-e majd a saját gyermekeit, jár-e gyónni. Az emberi természet elől nincs menekvés. Az ellen kevés a hit, kevés a vallás, az egyház.
D. Tóth Kriszta
-
Eszembe jutott, talán Isten elaggott már, elvesztette emlékezetét, s nem tudja, miért is teremtette az embert a földre. Önfejû lett és szeszélyes. Megőrizte fölöttünk hatalmát, de többé már nem vonzódunk hozzá. És hol az ő fia, akinek meg kellett volna váltania minket? Talán Isten terve nem is annyira rejtélyes és érthetetlen számunkra: egyszerûen csak gonosz? Talán mindannyian, akármik vagyunk és akárhogy élünk, eleve elkárhoztunk? Hát nincs értelme az életnek?
Michael John Moorcock
-
Isten nem is teremtő, inkább valami roppant ellenállás elsősorban. Õ védelmezi a világot tőlünk; lassan meghátrál; mi egyre nagyobb hatalomra teszünk szert; végül már olyan hatalmasak leszünk, hogy elpusztítjuk a világot, ővele és magunkkal együtt.
Elias Canetti
-
Õ nem büntet és nem áll bosszút, nem ítélkezik. Az Isten dolga a büntetés, az ember csak könyörületes lehet.
Rejtő Jenő
-
Talán több kárt okozott volna, ha hirtelen nem döbben rá, milyen felesleges az egész. Bûnbánatra tanítani Istent? Nevetséges. Egyszerûen nem tudta keresztüljuttatni fájdalmát és dühét az acélfüggönyön, ami ezt a világot elválasztja attól a másiktól. Ha létezik egyáltalán másik világ.
Dean Ray Koontz
-
Isten nem bünteti meg a rosszakat és nem jutalmazza meg a jókat. Isten leszar bennünket, mert globális problémái vannak, nem foglalkozik a piti ügyekkel. Azokkal nekünk kell foglalkoznunk.
R. Kelényi Angelika
-
Isten elgondolható, erről szólnak a kisebb-nagyobb vallások, de elég soká tart, amíg az ember alaposan végiggondolja a gondolat következményeit. A matematika is igen egyszerû gondolatokkal kezdődik, és senki sem állíthatja, hogy már minden matematikai következtetést végiggondoltunk volna. Ezért izgalmas dolog az emberi gondolat.
Csányi Vilmos
-
Azt talán még el tudjuk fogadni, hogy Isten meg akar leckéztetni bennünket valamely, csak általa ismert okból kifolyólag, vagy olyan okokból (...), amelyeket nagyon is jól ismerünk. Azt viszont már sokkal nehezebb elfogadni, ha embertársaink nem törődnek velünk.
-
Képzeljük el azokat az embereket, akik elhiszik ezeket a dolgokat, és akik nem szégyellik figyelembe se venni a gondolkodó elmék mindazon felfedezéseit, amelyek a Biblia írása óta születtek. És ezek a tudatlan emberek, a legképzetlenebbek, a legkisebb fantáziájúak, a legkevésbé gondolkodók közöttünk azok, akik minket vezetni akarnak, akik gyenge és gyermeteg hiedelmeiket ránk akarják erőltetni, akik el akarják foglalni iskoláinkat, könyvtárainkat és otthonunkat. Én személy szerint szörnyen zokon veszem.
Isaac Asimov