Ugrás a tartalomra
Mi ketten igazán hûséges jó barátai tudtunk egymásnak lenni jóban, rosszban. (...) Az ember boldogságát csak az dönti el, ami lelkében van. Élhetünk egy és ugyanazon környezetben és mégis egészen más világban.
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogság nem függ a holnaptól, a tegnaptól, s nem függ anyagi javaktól, karriertől sem. S nem függ egy másik embertől sem. Csakis magunktól függ. Magunkban kell először megtalálni, hogy aztán tudjunk belőle másnak is adni. Önzetlenül, csupán a jó szándék által vezérelve. Mert erről kell szólnia az életnek.
-
A boldogság legfőbb oka lelkünkben lakozik, míg a külső körülmények csak kedvező vagy kedvezőtlen feltételekből állnak.
Matthieu Ricard
-
Valamely kedvelt állatunkat csak szûk korlátok közt bírjuk boldogítani. Így áll ez az embernél is: az egyénisége eleve kiszabja lehető boldogságának a mértékét.
Arthur Schopenhauer
-
A természetben van valami, ami egészen másfajta boldogságot nyújt számunkra, mint amit más dolgok, például barátságok, a családunk vagy a zene adhat. A természettel való kapcsolatunk egyedi, tehát az általa nyújtott boldogság is egyedi lesz.
-
Boldogság vagy boldogtalanság? Magam sem tudom. Csak egy dolog van, amit tudok. Ha jól meggondoljuk, az emberek lehetnek boldogok, és egyúttal boldogtalanok is.
Genki Kawamura
-
Úgy tûnhet, hogy mások állnak boldogságunk útjában. Valójában mi állunk ott, mert mi választjuk meg, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez.
Andrew Matthews
-
Csak az olyan ember tud igazán boldoggá tenni másokat, aki maga is képes belül boldogságot, harmóniát érezni. Ez néha sokkal nehezebb mindennél.
-
Az emberek azt gondolják, hogy valami vagy valaki szükséges a boldogságukhoz. Azt hiszik, a varázslat egy tárgyban vagy egy személyben rejlik. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Mindenünk megvan hozzá, hisz a varázslat bennünk lakik. (...) Csak te dönthetsz úgy, hogy boldogan élsz... és nem kell hozzá más, elég annyi, hogy lélegzel, látsz, hallasz és szeretsz.
Hozleiter Fanny
-
Mint minden igazán fontos dolog, a személyes kapcsolatok is nagyon boldoggá tehetnek minket, amikor jól mûködnek, és nagyon boldogtalanná, amikor nem. Az emberek környezetünk legrugalmasabb, legváltozékonyabb részét képviselik. Ugyanaz az ember csodálatossá teheti a reggelünket és rémessé az esténket. Mivel annyira függünk mások szeretetétől és elismerésétől, érzékenyek vagyunk arra, hogyan bánnak velünk.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Boldogságunkat és sikereinket csakis akkor bocsájtják meg, ha elég nagylelkûek vagyunk, hogy másokkal is megosszuk őket. De boldogok csak akkor lehetünk, ha nem sokat törődünk másokkal.
Albert Camus