Ugrás a tartalomra
Valamely kedvelt állatunkat csak szûk korlátok közt bírjuk boldogítani. Így áll ez az embernél is: az egyénisége eleve kiszabja lehető boldogságának a mértékét.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az ember boldogságának mértékét meg akarjuk becsülni, ne azt kérdezzük, hogy mi vidítja fel az illetőt, hanem hogy mi szomorítja meg. Mert minél csekélyebb ez utóbbi, annál boldogabb az ember.
Arthur Schopenhauer
-
Mi ketten igazán hûséges jó barátai tudtunk egymásnak lenni jóban, rosszban. (...) Az ember boldogságát csak az dönti el, ami lelkében van. Élhetünk egy és ugyanazon környezetben és mégis egészen más világban.
-
Amikor az ember egy állaté, nehéz elmagyarázni, hogy az több lesz ezáltal, mint egy állat. Több empátia kell hozzá, mint amire a többség képes.
Fredrik Backman
-
Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne.
Theodore Dreiser
-
Az ember csakis azt oszthatja meg a társával, amivel ő maga rendelkezik. Ha boldog, a boldogságot osztja meg a másik emberrel, ha szomorú, a szomorúságot.
Osho
-
Talán nem a boldogságra születtünk. Lehet, hogy az öröm az elért dolgok mennyiségétől függ, mint a család, a gyerekek, egy hû férj, esetleg egy jó munkahely. Eszerint a boldogság attól függ, mennyire vagyunk ennek tudatában, és mennyire adunk érte hálát.
-
Az ember csodálatos természetének köszönhetően ki tudja választani, kit akar maga mellé barátnak, társnak, melyik kutyát szeretné, hogy a házát őrizze, melyik munkatársával ebédel szívesen, de a családját nem tudja megválasztani.
-
Képtelenség mások magányába belépni. Ha csak egy kicsit is megismerhetünk egy másik emberi lényt, az kizárólag oly mértékben lehetséges, amennyire ő engedi magát megismerni.
Paul Auster
-
Az ember saját maga formálhatja a sorsát, úgy, ahogy akarja. Ha valaki tudatosan, nagyon akarja a boldogságot, akkor ki is verekszi magának.
-
Az emberi lény, az emberi karakter az egyén felhalmozott korlátainak és lehetőségeinek lenyomata. Vegyük el belőle a szokásokat, a kényszereket, az irányított motivációkat, és elvesszük belőle őt magát.
Luke Rhinehart