Ugrás a tartalomra
Mi ketten töredéklények voltunk, akik épphogy megízlelték a váratlan, megéledő valóság jelenlétét, ami majd kitölt bennünket és teljes egésszé tesz. Ott álltunk egy soha nem látott ajtó előtt. Csak mi ketten, derengő fényben, szorosan összekulcsolt kézzel, hogy tíz másodpercre érezzük a repülés szabadságát.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem létezett más, csupán ő meg én, a szél, a tenger moraja, és a gyönyör, hogy a karjában lehetek. Mintha egész életemben csak arra vártam, csak azért éltem, álmodtam, aludtam, ettem és lélegeztem volna, hogy e pillanat ütötte résen át kikukucskálhassak az élet végtelen folyamából. Még ha száz évig élnék is, az sem érne fel ezzel a röpke, időtlen élménnyel.
Nora Roberts
-
Mindkettőnknek az kell, hogy felejtsünk, ideiglenes menedék kell, mielőtt tovább cipeljük poggyászunkat, a semmit. (...) Két menekülő, akik magányukkal támogatják egymást.
Romain Gary
-
Kört alakítottunk és szorosan fogtuk egymást. Mélyen egymás szemébe néztünk. Forogni kezdtünk. A szívünk, a lélegzetünk egy ütemre mozgott. Forogtunk és forogtunk, míg a szellemszárnyak ki nem nyíltak Mina hátán és az enyémen, míg azt nem éreztük, hogy felemelkedünk, az üres levegőben forgunk és táncolunk.
David Almond
-
Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk. Mint két magányos madár, melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött, úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven, egy emberöltőn keresztül.
-
Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni.
Murakami Haruki
-
Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltûnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen.
Lauren Oliver
-
Olyan korban élünk, amikor a technológia szinte korlátlan lehetőséget kínál arra, hogy elfoglaljuk magunkat, mi azonban mégis zavartabbá és elszigeteltebbé válunk, mint valaha. Olyan ez, mint a repülés, amikor a világ ezer kilométer per órával száguld el alattunk, mi pedig azt sem tudjuk, hol vagyunk valójában. Ha szerencsénk van, néha megpillanthatjuk az óceán csillogó vizét vagy a távoli sötét felhőkön áttörő fénycsíkokat. Az út nagy részében viszont félig öntudatlan utasokként próbáljuk elütni az időt valamivel a megnyugtató földet érésig. Ha a cél az út maga, akkor azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk jobb utazók.
-
Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem.
Becca Fitzpatrick
-
Annak ellenére, hogy nem vagyunk felnőttek, tudjuk, hogy nincs olyan dolog, mint az örökkévalóság - most, hogy már nem vagyunk gyerekek. De akkor az idő valóban megállt, és mi voltunk az egyetlen emberek a világon. Az a pillanat olyan valós volt és olyan álomszerû. Úgy éreztem, hogy csak egy pillanat volt... úgy, mint egy örökkévalóság. Akkor a fiatal szívünkben, biztos vagyok, hogy létezett az örökkévalóság...
-
Mintha a világ abban a másodpercben megállt volna. Mintha eltûntek volna a körülöttünk lévő emberek. Mintha minden, ami otthon volt, megszûnt volna. Olyan volt, mintha azt a pár percet a világon csak nekünk szánták volna, mi meg csak néztük egymást. Mintha Alex életében először látta volna az arcomat. Zavarban voltam, de szórakoztatott is a dolog. Én is pont így éreztem magam. Mert ott ültem a füvön a legjobb barátommal... de valahogy minden másnak tûnt. Úgyhogy megcsókoltam. Megragadtam a pillanatot, és megcsókoltam.
Cecelia Ahern