Ugrás a tartalomra
Mi köze a takarításnak meg a vidámságnak egymáshoz? Először is: semmi! Nulla! Zéró! A takarítás mindig is szomorú baromság volt, és az is marad. Most komolyan, aki kitalálta, az biztos embergyûlölő volt.
Kapcsolódó idézetek
-
A takarítás megerőltető, örök. Igazából sosincs vége. Hiszen egy takarítás után mindig egy következő takarítás előtt vagyunk.
-
- Mi köze a múltnak a jelenhez?
- Az ember azt hinné, semmi. De mindig marad hátra valami, ami nem feltétlenül kellemes.
Agatha Christie
-
Semmi nincs olyan lehangolóan sivár (...), mint az olyan szoba, amelyikben élt egy kicsit az ember, és már útra készen összecsomagolt benne. Mint egy karácsonyfa, amiről leszedték az összes díszeket, nem?
-
Amikor valami szörnyûséges dolog történik az emberrel, az emberek hajlamosak azt ismételgetni, hogy minden okkal történik. Mindig is utáltam, amikor ezzel jöttek. Nem azért mondják, hogy megvigasztaljanak. Ostoba, gyáva dolog, mint a sötétben való fütyörészés. A kiszámíthatatlan sorstól való félelem.
-
Azt szokták mondani, hogy mindennek megvan az ára. Én ezt baromságnak tartom. Van, amit nem kapsz meg pénzért, sőt, még kemény munkával sem. Az egyik a boldogság.
Ray Kroc
-
Szeretem a rendetlenséget. Szerintem az olyan szoba, ahol mindig rend van, unalmas, nyomasztó.
Louis Sachar
-
Az emberek nem akarják, hogy bárki rendbe tegye az életüket. Senki sem akarja, hogy megoldódjanak a problémái. Nem akarják, hogy véget érjen a drámájuk. A kínjuk. Hogy pont kerüljön a történet végére. Hogy eltakarítsák a mocskot, amit ők csináltak. Mert mijük maradna akkor? Csak a nagy büdös semmi, ami mindig ismeretlen.
Chuck Palahniuk
-
A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság.
Darvasi László
-
Soha senkinek nem szabad dolgoznia. A munka a világ szinte minden nyomorúságának forrása. Szinte minden gonoszság, amit meg tudsz nevezni, abból fakad, hogy dolgozol vagy hogy egy munkára tervezett világban élsz.
-
A múlt nem egyéb, mint az emlékeink kompozíciója, és természetesen mindig a kellemes emlékeinkhez ragaszkodunk. A negatívakat kiszûrjük.