Ugrás a tartalomra
Mi, vagyis a nők, szörnyen szeretünk férjhez menni. Kislány korunktól szépen felöltöztetett babákban gyönyörködünk, az esküvőről megtanuljuk, milyen klassz mulatság, és hogy az a mesében feldíszített menyasszonyok életének legszebb napja. Naná, hogy egyfolytában ez után sóvárgunk! Nem úgy, mint a férfiak. Ti másféle sztereotípiák közt nevelődtök, ti elvesztitek a szabadságotokat, benneteket megfognak a hárpiák, a vőlegény papucsot kap az esketése napján. És mégis, bármit tesztek, mi újra meg újra levadászunk benneteket. Nincs menekvés! Ám midőn már elejtettük a vadat, azért csak elmélázunk a következményeken. Megéri az a csicsás ünnepség, a méregdrága, irigyelt ruhaköltemény, a sztrádányi fátyol, a brilles gyûrû? Megéri azt, ami másnap következik? Másnap és azután? Éveken, életen át?
Kapcsolódó idézetek
-
Bízunk a jövőben, és abban, hogy minden jól fog alakulni. És aztán mi történik? Az esküvő, a nászút után - hát bizony napok követik egymást. Hétköznapok. Leküzdhetetlen, sosem fogyó házimunkák. Szemétlevitel, mosás, étkezések körforgása. És később majd kiderül, hogy ezek szép napok. Boldog, unalmas napok, melyeket visszasírunk, mikor rosszra fordulnak a dolgok.
-
Nem mulatság, ha férjhez megy az ember. (...) Mit kap az asszony a házasságban? Ennivalót, ruhát, munkát, a férfiak mindenféle szeszélyét, meg minden évben egy gyereket.
Margaret Mitchell
-
Igen, tudom, szeretnek, megvan mindenem, nincsenek napi gondjaim. De majd meglátod, ha férjhez mész, hogy az milyen. Hogy egész nap várod, hogy hazajöjjön, hogy végre ne csak a mondókázás és a házi feladat töltse ki az életedet, végre fontos dolgokról is beszélhess. És akkor megjön, és nincs ott. Legalábbis neked nincs, csak a gyerekeknek.
Szabó T. Anna
-
Nem tudom, szerintem a férfiak romantikusabbak, mint a nők. Amikor mi megnősülünk, egyetlen lánnyal tesszük. Sok idő eltelik, amíg megismerjük a lányt, és arra gondolunk, hogy idióták lennénk nem elvenni ezt a tökéletes lányt. De úgy tûnik, a lányok, amikor odaérnek, hogy választaniuk kell, a legjobb lehetőséget választják. Ismerek olyan lányokat, akik férjhez mennek, mert a fiúnak jó állása van. Az egész életüket elszórják, keresvén a fehér lovon érkező herceget, de a végén ahhoz mennek hozzá, amelyiknek jó állása van, és aki mellettük lesz.
-
Mi, férfiak az előítéletek szerencsétlen rabjai vagyunk. (...) Ha viszont egy nő elhatározza, hogy lefekszik egy férfival, nincs az a kerítés, amit át ne ugrana, nincs az a vár, amit le ne rontana, nincs az az erkölcsi meggondolás, amivel ne törölné ki a fenekét: nincs az az Isten, aki számítana.
Gabriel García Márquez
-
A szerelemben mindig van egy nagy adag fájdalom, és annak lehetősége, hogy valaki sérülni fog. A nők mindig azzal rontják el, hogy túlságosan hamar elkezdenek tervezni, azt hiszik, ha görcsölnek és mindenáron belekapaszkodnak a férfiakba, akkor majd mellettük marad. Elég sok férfi mocskos dolgát tudom, hogy azt mondhassam, hatalmasat tévednek. Megijednek a beléjük kapaszkodó nőktől. Félnek tőlük. Elmenekülnek. Abban a pillanatban, amikor egy nő elkezd túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúr mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
-
A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az "igent". Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet - ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi "sajnálom" kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek - számtalanszor.
-
Reménykedünk. Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színû házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappaliba, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család. Aztán, amikor hazamennek, elmondják az ismerőseiknek, hogy ezek milyen szépen élnek. Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit.
Szentesi Éva
-
Irtózom attól a felfogástól, amellyel az emberek manapság a dolgokat kezelik. Ha valamibe belekaptunk, és aztán nem tetszik, nosza, másszunk ki belőle, amilyen gyorsan csak lehet. Az ördögbe is, tán csak létezik valami olyasmi is, mint az adott szó szentsége? Ha egyszer az ember feleségül vesz egy asszonyt, és kötelezi magát arra, hogy eltartja, akkor nincs kibúvó, meg kell tennie. Az illető vállalta. Reszketek az utálattól, ha az elhamarkodott házasságokra és a felelőtlen válásokra gondolok.
Agatha Christie
-
Az életünk előre meg van tervezve, egészen a legapróbb részletekig: megszületünk, tanulunk, egyetemre megyünk, keresünk egy férjet, hozzámegyünk - akkor is, ha a világ legrosszabb férje, nehogy azt mondják a többiek, hogy nem kellünk senkinek -, aztán gyerekeket szülünk, megöregszünk, és esténként kiülünk egy székre a ház elé, hogy nézzük az arra járókat, miközben úgy teszünk, mintha mindent tudnánk az életről, de egy pillanatra sem tudjuk elhallgattatni a szívünk hangját, amely azt ismételgeti: kipróbálhatnál valami mást is.
Paulo Coelho