Ugrás a tartalomra
Mi van akkor, ha minden csak a képzelet szüleménye, semmi sem létezik? Ebben az esetben a szőnyegemért jelentősen többet fizettem a kelleténél.
Kapcsolódó idézetek
-
A képzelet mindent nagyobbra fest, mint a valóság lenni szokott.
Széchenyi István
-
A képzelet sokkal feljebb való, mint a valóság.
Sara Crowe
-
A képzelet a valóság elemeiből építkezik. Csak létező dolgokat bírunk kitalálni.
Bodor Ádám
-
A legvalóságosabb dolgok olykor csak a képzeletben léteznek.
Carlos Ruiz Zafón
-
Ha határokat szabunk a képzeletünknek, akkor a tökéletesnél és a megérdemeltnél kevesebbel kell beérnünk.
-
Vannak a világon olyan dolgok is, amelyeket semmi képzelet sem tud kitalálni; s amelyeket csak az élet alkothat meg.
Tóth Béla
-
Az emberi képzelet elképesztő jelenség, mindent felülmúl a teremtésben. Ezt már abból is lehet látni, hogy elképzelhetjük az Úristent, amint éppen teremti a világot. Én munkásnadrágban, kissé viseltes kék vászonkötényben képzelem, amelybe folyton beletörli a kezét. Amikor a görényt teremtette, napokig büdös volt, de aztán jöttek a szolgálattevő angyalok, ezeket is elképzeltem, és nedves kendőkkel megtörölgették, aztán gyorsan megteremtette a levendulát, és azóta jó szagú.
Csányi Vilmos
-
A látszat nem való, a képzelet nem igazság.
-
A valóság mindig furcsább dolgokat produkál, mint a képzelet.
-
Mennyi hülyeségem viseled el...
mintha fizetnének érte.
Mintha angyalom lennél ebbe
a megteremtetett semmibe tartó
végtelen miattad-mégis valamiértbe.
Sohonyai Attila