Miért van az, hogy mindegy, mi hangzik el, ha a hangsúly és a hanghordozás megfelelő? Miért van az, hogy az emberek nem látják, mennyire átverik őket, amikor nem beszélnek semmiről?

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberek túl sokszor beszélnek olyankor is, amikor igazából semmi mondanivalójuk.
2. A hallgatásnak nincs semmi értelme. A dolgok attól nem változnak meg, hogy beszélünk róla vagy nem. Agatha Christie
3. Az emberek (...) megtanultak úgy beszélni, hogy szavaikból ne derüljön ki semmi, legkevésbé saját belső gondolatuk. Vannak, akik folyamatosan, sőt választékosán tudják mondani a semmit. Az ember hallgatja őket, és a végén megkérdezi önmagától: mit is mondott ez? Az ilyenfajta beszédből két szó hiányzik: az igen és a nem.
4. Miért tesz mindenki úgy, mintha minden, ami nem fontos, nagyon fontos lenne, miközben baromira el vannak foglalva azzal, hogy úgy csináljanak, mintha a valóban fontos dolgok egyáltalán nem lennének fontosak? Janne Teller
5. A nagy és fontos pillanatokban, életbevágó eseményeknél az emberek tulajdonképpen alig beszélnek. Egy-egy szót ha szólnak, egy-egy tekintetet váltanak, de ez a pár szó, a szemeknek ez a nézése többet mond mindennél. Tutsek Anna
6. Minden emberhez a megfelelő szavakkal kell szólni. Külön, külön. Ha csak beszélsz, de nem figyelsz oda arra, hogy mit jelentenek mások számára a szavaid, az olyan, mintha nem szóltál volna semmit.
7. Az a legjobb módszer, ha az ember egyetlen szót sem szól. Ha valaki mond valamit, azt könnyedén félrehallhatják, félreérthetik, belemagyarázhatnak valamit. Lee Child
8. Miért nem hallgat, akinek a világon semmi új mondandója nincs? Montesquieu
9. Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.
10. A legtöbb ember annyira szubjektív, hogy valójában nem érdekli őt más, mint önmaga. Ez az oka annak, hogy bármiről is essék szó, mindjárt önmagára gondol, és minden személyt illető távoli célzás figyelmét magára vonja és annyira elfoglalja, hogy a beszéd objektív tárgyának felfogására nem marad értelmi ereje. Ezeknél az érvelésnek nincs értéke a szemükben, mihelyt az az érdeküknek vagy hiúságuknak ellentmond. Arthur Schopenhauer