A legtöbb ember annyira szubjektív, hogy valójában nem érdekli őt más, mint önmaga. Ez az oka annak, hogy bármiről is essék szó, mindjárt önmagára gondol, és minden személyt illető távoli célzás figyelmét magára vonja és annyira elfoglalja, hogy a beszéd objektív tárgyának felfogására nem marad értelmi ereje. Ezeknél az érvelésnek nincs értéke a szemükben, mihelyt az az érdeküknek vagy hiúságuknak ellentmond.

Kapcsolódó idézetek

1. Az elme beszédességre hajlamos, és "kitûnő" gondolatokat és véleményeket tulajdonít magának. Ha alaposan megvizsgáljuk, kiderül, hogy ezek a vélemények semmit sem érnek. Mind hiábavaló, nincsen jelentőségük, sem valódi értékük. Mindenki elméjét vélemények végeláthatatlan sora tölt ki, és ha igazi valójukban látjuk ezeket, a vélemények csupán az elme állapotai.
2. A legtöbb embernek csupán a saját érdeke számít, más nem. S ha az érdek úgy kívánja, hát vakokká, süketekké, feledékenyekké válnak.
3. Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést. William Wharton
4. Sokan állítják, hogy nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk. Õk ezt sokszor mondják, jó hangosan, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki számára abszolút nyilvánvalóvá tegyék véleményüket, aki meghallgatja őket. Úgy tûnik, hogy nem törődni azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk, csak úgy igaz, ha azok az emberek, akiknek rólunk alkotott véleménye elvileg nem érdekel minket, erről értesülnek.
5. Az embert nem érdekli semmi más, csak önmaga. Ha a történet nem arról az emberről szól, akinek meséljük, nem fog odafigyelni. John Steinbeck
6. Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.
7. Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével. Virginia Woolf
8. Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Theodore Dreiser
9. Az emberek zöme csak azt látja, amit látni akar. (...) Annyira felszínesek, hogy még azt sem veszik észre, ami teljesen nyilvánvaló. Annyira nem figyelnek a másikra, hogy eszükbe sem jut: az éremnek mindig két oldala van.
10. A legtöbb embernek mintha személyes érdeke fûződne érzékelt világa negatívumaihoz, amelyeket nem hajlandó elhagyni egy magasabb szintû tudatosságért. Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szûnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bûntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés.