Ugrás a tartalomra
Mikor gonoszabb magánál is a gonosz ember? Amikor jónak tetteti magát; jónak akar látszani, de nem akar az lenni. De a tettetés sokáig nem tarthat, mert a vasszeg kibújik a zsákból.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember jó, azzal a feltétellel, hogy tud gonosz lenni; az ember gonosz, mert egyébként nem értené, hogyan kell jónak lenni.
Friedrich Nietzsche
-
Jót nehéz cselekedni, de ha az ember valami rosszat akar tenni, az rendszerint túlságosan jól sikerül.
-
Néha ha úgy viselkedik az ember, mintha semmi baja sem lenne, az megoldja a bajt. Néha muszáj jó képet vágni a dolgokhoz és menni a világba, és az egy idő után már nem is tettetés, hanem maga az ember.
Robert Galbraith
-
Ha az ember képes rosszat cselekedni a jó érdekében, akkor fordítva is igaznak kell lennie. Képesek vagyunk jót cselekedni, pedig tudjuk, hogy a hazugsággal ártunk.
Istók Anna
-
Az ember szereti magáról egy kicsit azt hinni, hogy jobb ember, mint amilyen, de közben nyilván senki nem annyira jó, mint amennyire a fejében esetleg néha gondolja, hogy az.
-
Az az ember, aki jónak akar tûnni - veszélyes. Azok a legveszélyesebbek, akik nem is csak fitogtatják jó természetüket, hanem valóban, a lelkük mélyén meg vannak arról győződve, hogy feddhetetlenek és nemesek. A legundorítóbb, legnyomorultabb gyilkosok megölnek egy embert, tízet, esetleg százat. De milliószám azért nem mészárolják le őket. Csak az pusztít el milliókat, aki azt hiszi: jó ügy érdekében, helyesen cselekszik.
Viktor Szuvorov
-
A jó emberekkel könnyû zöldágra vergődni, elég magamat adni, de a gonosszal szemben, ha egyáltalán létezik ilyen, fel kell venni a kesztyût, meg kell tagadnom önmagam, ha jót akarok, ha túl akarok élni.
-
Még a jó ember is, ha nem látja be hibáját és igazolni akarja magát, szörnyeteggé válhat.
-
A leggonoszabb ember kétségkívül az, aki magának is, másnak is rosszat tesz; a legjobb viszont nem az, aki az erényt csak önmagával, hanem aki mással szemben is gyakorolja; ez az igazi nehéz feladat.
Arisztotelész
-
Ha valami jót szeretne tenni az ember, de rossz utat választ, attól az még rossz lesz. Ugyanez a helyzet, ha jó utat választunk, hogy valami rosszat tegyünk: attól az még rossz marad.
Malála Júszafzai