Ugrás a tartalomra
Miközben megóvom a körülöttem lévőket a világ fájdalmas igazságaitól, én magam egy szakadék szélén egyensúlyozom a vékonyka hazugsághálóba kapaszkodva, amelynek egy szála most elpattant.
Kapcsolódó idézetek
-
Akaratom ellenére egy hazugságrendszert építettem magam köré, abban a reményben, hogy falain nem törhetnek keresztül a tények. Íme, most itt állok tanácstalanul, védelmi rendszerem falait töri, bombázza az igazság.
Berkesi András
-
Az élet egy mély szakadék szélén egyensúlyoz: maradhatunk odafent, biztonságban, vagy megnézhetjük, mi van a bizonytalanon túl.
-
A magam csekély módján segítek az embereken. Ha mással nem, hát azzal, hogy távol tartom magam tőlük.
Ashleigh Brilliant
-
Behálóznak minket a hazugságok. Van, hogy segíteni akarunk velük a szeretteinken. Van, hogy magunkat akarjuk becsapni.
-
Üvegkalitka fala húzódik köztem és a világ többi része között.
-
A bennem élő világ köntösét húzom a valóságra.
-
A világ tőlem
elvonultan él. Oka
biztosan van rá.
Fodor Ákos
-
Egyvalakinek már régóta hazudok. Magamnak, mert az igazság megrémít.
-
Az ember csupán vékony szál az élet szövedékében. Bármit igazít rajta, magának teszi.
-
Egyre kisebb gyerek leszek, annak ellenére, hogy rohamosan öregszem. Egyre nagyobb a korkülönbség én és én között. Nyújtják ugyan a kezüket egymás megmentéséért, de túl nagy szakadék van közöttük. Közöttünk.