Ugrás a tartalomra
Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bûneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim.
Kapcsolódó idézetek
-
Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet.
Verebes István
-
Az a tény, hogy néha összetörtnek érezhetjük magunkat, hozzátartozik mélységes emberi mivoltunkhoz, nem pedig jellemgyengeség. Ha valami gyengeség, az sokkal inkább a félelem szenvedésünk tényleges meglátásától, valamint az az ellenállásunk, hogy bölcsebben foglalkozzunk vele.
Marianne Williamson
-
Mindannyian tettünk és mondtunk olyan dolgokat, amelyek nem voltak összhangban legjobb énünkkel. Túl sokan cipelik magukkal ezek terhét, és közben szégyenkeznek. Ha tele vagyunk szégyennel, egyre negatívabban gondolkodunk, és közben saját magunknak okozunk erős érzelmi fájdalmat, ami egész létünkre kihathat.
Julian Brass
-
Nem gyengeség beismerni, hogy valamire képtelen vagyok egyedül. Hogy lehetek erős, de van olyan súly, amit nem bírok el. Hogy néha ér önzőnek lenni.
Papp Dóra
-
Amik vagyunk, amit tudunk, ami a mienk, azt szegényesnek, szürkének, elégtelennek és unalmasnak érezzük; amik nem vagyunk, amit nem tudunk, ami nem a miénk, éppen az után epekedünk irigy vággyal, amely szeretetté válik attól való félelmében, hogy gyûlöletbe csaphat át.
Thomas Mann
-
Elismerem, hogy belénk van oltva a testünk iránti gyöngédség; elismerem, hogy gyámságot gyakorolunk fölötte. Nem tagadom, hogy gondoznunk kell, de hogy szolgálnunk kellene, azt tagadom. Sok másnak lesz rabja ugyanis, aki testének rabja, túlságosan félti, és mindent hozzá viszonyít.
Lucius Annaeus Seneca
-
Az önmagunk iránti nagylelkûséggel nincs problémánk. Noha mások erkölcsi felelősségét túlhangsúlyozzuk, önmagunkkal szemben jóval elnézőbbek vagyunk. Hajlunk arra, hogy magunkról a legjobbat feltételezzük, és magatartásunkért a külső körülményeket, másokat vagy szépséghibáinkat okoljuk.
-
Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!
Sánta Ferenc
-
Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bûneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bûn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk.
Kemény Zsigmond
-
Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Jordan Peele