Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bûneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bûn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elûzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
2. Mi, emberek meghasonlott lények vagyunk. A hitünk nem mindig egyezik az ösztöneinkkel, és a viselkedésünk nem tükrözi a hitünket. Állandóan jó és rossz között őrlődünk. Háborúzik bennünk az, aki vagyunk, azzal, akivé lenni akarunk. Brandon Mull
3. Mindannyian emberek vagyunk, bûnben fogantunk, bûnösek vagyunk, megijedünk, amikor a boldogság elérhető közelségbe kerül, és legszívesebben mindenkit megbüntetnénk a saját tehetetlenségünk, sérelmeink és boldogtalanságunk miatt. Megfizetni a bûneinkért és megbüntetni más bûnösöket - hát nem maga a gyönyörûség? Dehogynem. Paulo Coelho
4. Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bûneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim. Márai Sándor
5. Igazában a bûn vagyunk, a gyöngeség, az, amit leplezünk. Az erény, ami kilátszik belőlünk, felülete csak a jéghegynek, ami a mélyben vagyunk. Márai Sándor
6. Mindenki egy adag tisztasággal jött világra, amely eleve arra rendeltetett, hogy beszennyezze a társas érintkezés, e bûntény az emberi magány ellen. Hisz még a lehetetlent is megtennénk, nehogy önmagunknak szenteljük magunkat. Felebarátunk korántsem a végzetet, inkább a bukás kísértését képviseli. Nem tudva kezünket tisztának és szívünket romlatlannak megőrizni, idegen izzadságokkal mocskoljuk be magunkat, és mivel szomjazzuk az undorítót és kedveljük a bûzt, a közfelkiáltás sarában hempergünk. Amikor aztán szenteltvízzé vált tengerekről álmodoznánk, túl késő már beléjük mártózni, túlságosan elmélyült romlottságunk nem engedi, hogy ússzunk bennük: magányunkat végigdúlta a világ; mások belénk mart nyomai kitörölhetetlenek. Emil M. Cioran
7. Amik vagyunk, amit tudunk, ami a mienk, azt szegényesnek, szürkének, elégtelennek és unalmasnak érezzük; amik nem vagyunk, amit nem tudunk, ami nem a miénk, éppen az után epekedünk irigy vággyal, amely szeretetté válik attól való félelmében, hogy gyûlöletbe csaphat át. Thomas Mann
8. Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (...) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk? Christopher Paolini
9. Mindenki bûnös az életben. Bûnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bûneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.
10. Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, minthogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk. Johannes Amos Comenius