Ugrás a tartalomra
Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Õ nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyû és derûs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Barátság... kevesen értik e szót. A barátság olyan, mint az anyai, a testvéri, az örök, a megálmodott, a várva várt szeretet. Nem szerelem búvik a szeretet álcája mögé. Tiszta, sose követelőző, ezért örökké tartó. A barátság erősebb kapocs, mint a szerelem; értékes és szent. Számomra mindennél fontosabb. A barát, akiben csalódunk, örökre leszerepelt, emléke kitörölhető. Ha a barátság áldását élvezzük, szent feladatunk, hogy betartsuk előírásait, bármi történjen. Jó barátnak lenni nem egyszerû feladat. Néha emberfeletti erőfeszítéseket igényel a szabályok betartása. De a barátság a legfontosabb kapcsolat két ember között; tartósabb, mint a szerelem. Az egyik szerelmet könnyen pótolhatja a másik. De a baráti kézszorítás olyan fogadalom, amely többé nem feledhető.
Marlene Dietrich
-
Két ember annyira más, végtelenül más, elképzelhetetlenül és kimondhatatlanul más, nincs olyan kapcsolat, ami csak kellemes. Óriási bátorságra van szükség ahhoz, hogy megmaradjon az őszinte, szabad megnyilvánulása mindkét embernek, akár barátok, akár szeretők.
Feldmár András
-
- Mi a barátság? (...)
- Ha nem tudsz szabadulni a másiktól. A közös emlékektől. A ragaszkodástól.
Kovács Krisztián
-
Emberek milliói, akik párjukkal, családjukkal élnek, talán bele sem gondolnak, milyen keserves dolog a "szabadság". Hogy a függetlenség rabságában sínylődve az embernek nincs más vágya, mint egy társ, aki mellette van este, amikor lefekszik, s reggel, amikor kinyitja a szemét. Hogy karját kinyújtva ujjai cirógatóan suhannak végig hátának selymes bőrén. S hogy milyen jóleső érzés csak úgy megérinteni, érezni a közelségét.
-
Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszûnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihûl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.
Müller Péter
-
Mi történik akkor, amikor valakinek egyszer csak barátja lesz? Vajon ugyanolyan, mint amikor valakibe beleszeretünk? (...) Csak az a különbség, hogy a barátságba könnyebben belemerül az ember, mint a szerelembe? Vagy valami más? A barátság első napjai és hetei nem ugyanolyanok, mint a szerelemé? Nem épp olyan ez, mint amikor egyszerûen meg kell hallgatni egy lemezt, amit megvettünk? Egyre csak le kell játszani, újra és újra, mert az ember érzi, hogy ez nagyon fontos.
Tore Renberg
-
Nem tudom, meddig bírom még barátok nélkül. Régen sokkal egyszerûbben ment, de ez még azelőtt volt, hogy ismertem volna a barátság érzését. Néha sokkal könnyebb, ha nem ismerünk meg bizonyos dolgokat.
Stephen Chbosky
-
Amikor egy barátság olyan mélyre nyúlik, hogy már nem is barátnak, hanem egynek érezzük magunkat a másikkal, akkor azt a köteléket nagyon nehéz elszakítani. Így amikor rajtunk múlik, melyik társunkat áldozzuk fel egy másikért, kit mentsünk meg annak kárára, azt nem könnyû eldönteni.
-
Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szûkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.
Márai Sándor
-
Barátság. Milyen szép szó! Ott cseng benne a bizalom, átszövi a bátorítás, két kézzel hozza a biztatást és a segítséget a bajban. Sokfélét bemagyarázhatunk e rövid szóba, de számomra barátság csak egyféle van. Õszinte, egymást segítő.
J. J. Stalter