Mind az ókorban, mind a középkorban természetesnek tartották az emberek az egyedüllét igényét, korunkban azt hiszik, hogy az egyedüllét semmi másra nem való, mint a bûnözők megbüntetésére.

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
2. Lehetséges, hogy mi, akik oly büszkék vagyunk napjaink eredményeire, korunk rabjai vagyunk, ugyanúgy, mint az ókor embere vagy a középkori nők és férfiak saját koruknak. Félrevezethetjük önmagunkat, miként előttünk mások is tették, úgy vélvén, hogy egyedül mi szemléljük helyesen a dolgokat, és csak a mi utunk vezet az igazsághoz. Dzsaváharlál Néhrú
3. Az emberiség történelme során az igazságszolgáltatás helyektől, kultúráktól függően sokat változott, sőt már a kezdettől alapvetően eltértek egymástól annak egyes módjai. A cél azonban minden alkalommal, minden korban, minden helyen ugyanaz volt: megtorolni a bûntényeket, és a félelemkeltés útján azokat a jövőben megakadályozni. Eme szép pedagógiai célzat (...) sem az ókorban, sem a középkorban nem járt sikerrel. A büntetések nem szolgáltak és nem szolgálnak elrettentő példaként. Nemere István
4. Az ember a múlt és a jövő rabja. Oda sem figyel arra, ami történik vele a jelenben. Pedig arra születtünk, hogy élvezzünk az életet.
5. Az egyedüllétben van valami szégyenletes. A szorongást és a szomorúságot, amivel jár, még csak el lehet viselni - a szégyent nem. Galgóczi Erzsébet
6. Arra való az irodalom, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, és megtapasztaljuk azt a sokszor keserû, de alapvetően mégis felemelő érzést, hogy olyan szörnyû helyzetben, mint amilyenben most éppen vagyunk, voltak már mások is; amint ezt megérezzük, helyzetünk máris kevésbé reménytelen. Spiró György
7. Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják. Jodi Lynn Picoult
8. A börtön olykor a büntetés, megtorlás helye, máskor csak arra szolgál, hogy elzárja a zavaró arcokat, megint máskor menedék azoknak, akiknek a felnőtt, szabad élet túlságosan veszélyes vagy félelmetes.
9. Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert. Kudlik Júlia
10. Mindenki bûnös az életben. Bûnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bûneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.