Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindama vallás, mely a tudás fényétől irtózik s ellenszegül minden tudo­mányos kutatásnak, a spekulatív gondolkodás minden eredmé­nyének, a templomból a kripták homályába szorul. Nem lesz többé az az isteni fény, mely nekünk megnyilatkozott, hogy az emberiséget, etikai értelemben, a valódi boldogság útján mindig előre s a magasba emelje.

II. Oszkár
💍 Feleség 🕊️ Diplomata
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás fenntartására irányuló minden kísérlet, bármilyen modernnek tetszik is, végső soron egy alapjaiban hamis, az embert önmagától és a valóságtól elidegenítő viszonyulásmód fenntartását szolgálja. Az emberiség fejlődése a társadalmi haladáson, a megismerés gazdagodásán, a tudomány és technika eredményein keresztül az embernek önmagához és az objektív valósághoz való adekvát viszonyulását alakítja ki, amely lehetővé teszi, hogy az értelem világossága végképp eloszlassa az emberi tudat zugaiban oly sokáig kísértő árnyékokat is.
  2. A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt. Victor Babes
  3. A tudomány lassanként kiütötte a nyeregből a vallást, s akinek csak némi fogalma van a tudományos gondolkodásról, az manapság már nem fog a természeti jelenségek vagy a társadalmi fejlődés okaiként isten akaratára hivatkozni. Georgij Valentyinovics Plehanov
  4. A vallás a felnőtt versengése a gyermekkel. A vallás a letûnt hitek betokozódása. Van benne mitológia - ami sejtések sorozata -, rejtett feltételezések a világban élő bizalomról, személyes hatalomra törő emberek megnyilvánulásai és egy kevés igazi megvilágosodás. A végső, kimondatlan parancsolat mindig a "ne kérdezz!" Mi azonban kérdezünk. Gyakorlati okból megszegjük a parancsolatot. A feladat, aminek testestül-lelkestül szenteljük magunkat, a képzelet felszabadítása, hogy az emberi nem kreativitás-érzékének szolgálatába állíthassuk. Frank Herbert
  5. Minden vallási vagy teológiai szentség csak látszat. Aminek alapja és igazsága van, önmaga által tartja fenn magát, anélkül, hogy szentté avassák. Minél kevesebb valami önmagában, annál többet csinálnak belőle az emberek, annál inkább burkolják szent homályba. Épp az, amit nem tartanak szentnek, valójában a szent. Ludwig Feuerbach
  6. A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering. Karl Marx
  7. A vallás nekem nem istenlátás, hanem üdvösségügy. Nincs köze az elhivéshez és a hitvalláshoz; a világképtől megtisztított religio minél erősebb, annál némább. Németh László
  8. Minden áttérés, hogy kommunistából kapitalista lesz, vagy napi hat doboz után antidohányos, úgy végződik, hogy elítéljük a korábbi gyakorlatot. Mert azok a hitek nem mûködtek, nem mûködnek mindenkinek. A Látomás beszûkült, elvakította a fény. Akár hinduvá válik, vagy beáll a seregbe, fanatikussá válik. Ha engem kérdezel, a fanatikusok azok, akik elrontják ezt a világot. A fanatikusok hiszik azt, hogy az Isten az ő oldalukon áll. És nekünk, többieknek? Nekünk nincs szükségünk isteni fényre. Az éjszaka sötétjében csak elég fényt akarunk, hogy ne rúgjunk bele valamibe úton a vécé felé.
  9. A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás. Karl Marx
  10. A tudományos szellem eredményeként az emberek egy bizonyos álláspontot foglalnak el a világ dolgaival szemben; a vallás előtt e szellem egy pillanatig habozik, de végül is átlépi a küszöböt. Ennél a folyamatnál nincs megállás, mennél több ember számára válnak hozzáférhetővé tudásunk kincsei, annál jobban terjed a vallástól való elfordulás; eleinte ez csak az elavult, megütközést keltő külsőségeket érinti, később azonban átterjed az alapvető előfeltételekre is. Sigmund Freud
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat