Ugrás a tartalomra
A tudomány lassanként kiütötte a nyeregből a vallást, s akinek csak némi fogalma van a tudományos gondolkodásról, az manapság már nem fog a természeti jelenségek vagy a társadalmi fejlődés okaiként isten akaratára hivatkozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudomány nélkül minden csoda. Tudománnyal van rá esély, hogy semmi sem az. A vallásos hit emiatt egyre kevésbé szükséges és releváns.
Lawrence M. Krauss
-
A tudományos szellem eredményeként az emberek egy bizonyos álláspontot foglalnak el a világ dolgaival szemben; a vallás előtt e szellem egy pillanatig habozik, de végül is átlépi a küszöböt. Ennél a folyamatnál nincs megállás, mennél több ember számára válnak hozzáférhetővé tudásunk kincsei, annál jobban terjed a vallástól való elfordulás; eleinte ez csak az elavult, megütközést keltő külsőségeket érinti, később azonban átterjed az alapvető előfeltételekre is.
Sigmund Freud
-
A tudományos ész kirekesztette az embert világunkból. Az ember elszigetelten áll a kozmoszban. Már nincs beleszövődve a természetbe, érzelmileg már nem vesz részt a természeti eseményekben, amelyek hajdanában szimbolikus jelentőségûek voltak számára. A mennydörgés már nem Isten hangja, a villám sem az ő bosszúálló ágyúgolyója. A folyóban nem lakozik szellem, a fa nem jelent emberi életet, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyet sem lakja valamilyen nagy démon. A dolgok sem beszélnek már hozzánk, és mi sem beszélünk a dolgokkal úgy, mint kövekkel, forrásokkal, növényekkel vagy állatokkal.
Carl Gustav Jung
-
A tudomány mindig több és több területet vont el a vallástól, amiből kemény harcok fejlődtek, míg végre a vallás elismerte a tudomány fölényét. Ma már a vallás legkitûnőbb védelmezői is egyre azt hangoztatják, hogy a vallás nem áll ellentétben a tudománnyal, ez pedig annak az elismerése, hogy a határkérdésekben a tudományt kell elfogadni legfőbb bíróul. Ez az érv már nem a támadó, hanem a védekező vallásé!
Wilhelm Ostwald
-
A vallás üldözte a tudományt mindenféle eszközzel s nem tudott győzni, a tudomány csak munkálkodik, de nem üldöz, s folyton győz.
-
A vallás fenntartására irányuló minden kísérlet, bármilyen modernnek tetszik is, végső soron egy alapjaiban hamis, az embert önmagától és a valóságtól elidegenítő viszonyulásmód fenntartását szolgálja. Az emberiség fejlődése a társadalmi haladáson, a megismerés gazdagodásán, a tudomány és technika eredményein keresztül az embernek önmagához és az objektív valósághoz való adekvát viszonyulását alakítja ki, amely lehetővé teszi, hogy az értelem világossága végképp eloszlassa az emberi tudat zugaiban oly sokáig kísértő árnyékokat is.
-
A tudomány viharos sebességgel szállítja az ismereteket, miközben saját korlátait is becsületesen elismeri. A vallás mindkettőre képtelen.
Sam Harris
-
A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt.
Victor Babes
-
Ha egyszer kizárják az Istenre hivatkozást, nem meglepő, hogy az összes dolgok iránti érzék mélységesen megromlik, és a természetet, mely többé már nem "anya", minden manipulációra alkalmas "anyaggá" degradálják. Ide vezet a mai kultúrában uralkodó technikai-tudományos racionalitás, mely megtagadja a dolgok teremtett voltának elismerését vagy az olyan isteni tervet, melyet az emberi életben tiszteletben kell tartani.
II. János Pál
-
A tudomány tisztában van vele, hogy nem birtokolja az igazságot, ezért keresi azt, az egyház tudja, hogy birtokában van az igazságnak, ezért nem is keresi azt.
Carl Gustav Jung