Ugrás a tartalomra
Mindannyiunknak vannak sérülései, ilyenek vagy olyanok. Hogy is ne lennének? Máskülönben mindenki tökéletes volna körülöttünk: szüleink, testvéreink, szomszédaink. Egyetlen kérdésen múlik majdnem minden: hogyan válaszolunk a lelki sérülésünkre? Bevalljuk-e vagy elnyomjuk? Hogyan határozza ez meg másokkal való kapcsolatainkat? Néhányan bevallják a sérüléseiket, és megpróbálják oldani; mások azzal töltik az életüket, hogy más sérülteknek segítenek; és vannak olyanok is, akiknek egyetlen célja az, hogy minden további egyéni sérülésnek elejét vegyék - bármi áron. Õk a könyörtelenek, akiktől óvakodni kell.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki sérült, úgy látszik, csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket, aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk, és persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami még menthető.
-
Hozol egy rossz döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk, sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat, amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom, hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz fel minden reggel és nézel szembe a világgal, tudva, hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod. A sajnálat elég? Egy bocsánatkérés tényleg meggyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet meg nem történté tenni a fájdalmat, amit okoztunk?
-
Ne feledd, hogy mindegyik sérülésünk azért létezik, hogy emlékeztessen minket: ha mások szenvedést okoznak nekünk, akkor ennek az az oka, hogy mi is így teszünk másokkal vagy önmagunkkal.
-
Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.
Tendzin Gjaco
-
A megbocsátás túllát az egyén felszíni motivációin, legyenek bármennyire végletesek, és a szíve mélyébe tekint, ahol pontosan ugyanazok a vágyak lakoznak, amelyek a mi szívünkben. Mindenki békére és biztonságra vágyik. Mindenki fontos akar lenni. És mindenki arra vágyik, hogy kiélhesse szeretetképességét. A megbocsátás ennek a vágynak a legmélyére tekint, és mivel ott önmaga tükörképét látja, felmenti a többi embert minden vád alól.
-
Mindenkinek vannak lelki gondjai, csak van, aki jobban tudja leplezni őket. Egyesek nem akarnak beszélni a nehézségeikről. Mások úgy vélik, nekik nincsenek is ilyen problémáik, csak sodródnak előre az életben. De szerintem manapság, amikor ennyi minden történik körülöttünk, (...) nagyon nehéz szorongás nélkül egyáltalán átvészelni a mindennapokat.
Jacksepticeye
-
Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (...) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk?
Christopher Paolini
-
Sokkal könnyebb lenne az életünk, ha tisztában lennénk azzal, hogy az, ahogyan mi létezünk, az a sok minden, ami fájdalmat vagy éppen örömöt okoz nekünk, a lelki sérüléseink, mind-mind egyedivé és mindenkitől különbözővé tesznek bennünket.
-
Egy bizonyos kor után mindenki elszenvedi a maga sebeit, meggörnyed a maga terhe alatt, és kínlódik az élete nehézségei miatt, és gyakran mindez megtöri az embereket. Senki sem maradhat sértetlen... Az ember jellemét a lelki sebei és forradásai határozzák meg. Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri.
-
Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.
Vavyan Fable