Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden anya másképpen szereti a gyerekeit. Tény és való, hogy elsőszülöttből csak egy van. Ahogy a legkisebből is. Ám ez még nem jelenti azt, hogy egyikőtöket jobban szeretném a másiknál.

🔮 Jövőkép 🔨 Asztalos
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.
  2. Nem kell minden gyereket szeretnie. Elég csak egyet. A gyerekeknek pedig nem a világ legjobb szülőjére van szükségük, hanem a sajátjukra. Fredrik Backman
  3. Minden anya szereti a gyerekét. Tudjuk. De az anyai szeretet olyan, mint az időjárás. Mindig ott van, de csak akkor vesszük észre, amikor változik. Thornton Niven Wilder
  4. Minden szülő tudja, hogy egyformán kellene szeretnie a gyerekeit, de valahogy mégsem így sülnek el a dolgok. Jodi Lynn Picoult
  5. Sokan készpénznek veszik, hogy minden gyereknek joga van két felelősségteljes, szerető szülőhöz. Én viszont nem érzem úgy, hogy ez ilyen magától értetődő lenne. Egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ha jut neked egy felnőtt, akire tényleg számíthatsz, akkor elég nagy mákod van.
  6. Az embernek lehet több felesége, több gyereke, több barátja is: de anyja csak egyetlenegy lehet, azt az egyet hát gyöngéden kell szeretnie, ameddig csak lehet. Arthur Conan Doyle
  7. Minden szerepében másképp szeret az ember. Más az anyai, más a baráti szeretet, hogy a szerelemről ne is beszéljünk... Sokféle szeretet van. De csak az tud igazán szeretni, aki már az összes szerepet el tudja játszani! Müller Péter
  8. Igaz, hogy minden apa és minden anya szereti a gyerekét? Már a kérdésen is fel lehet háborodni, de ez még sincs így. Ezért telnek meg a pszichológiai rendelések a félresiklott kapcsolatok tömegeivel, mert az emberek kötelességszerûen megjátsszák, hogy mindig és minden körülmények között szeretik a gyereküket. Ez társadalmi kényszer! Micsoda szörnyeteg anya vagy apa, aki nem szereti a gyerekét! Pedig egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet hozzá kedvesnek lenni - például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből -, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet. Popper Péter
  9. Az ember nem választhatja meg a testvéreit. Akit az anyánk szül, azt kell sajnos szeretni. Nógrádi Gábor
  10. Minél több embert szeretsz, annál gyengébb leszel. Olyasmit is megteszel értük, amit soha nem lenne szabad. Bolondot csinálsz magadból a boldogságukért, a biztonságukért. Ne szeress mást, csak a gyermekeidet! Egy anyának nincs más választása.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat