Ugrás a tartalomra
Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörû virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat, és azt is, hogyan kell szeretni még azt is, amit nem szeretek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életet élvezni kell, szeretni a mindennapokat és mindent, ami körülvesz minket, megtanulni elfogadni és hálásnak lenni érte, mert minden azért történik, hogy segítsen nekünk, még ha ez olykor elképzelhetetlen is.
Robert Lawson
-
Megtanultam, milyen fontos látni a nagyot a kis dolgokban, és a nagy dolgokban is foglalkozni a kicsinységekkel.
Ferenc pápa
-
Azzal, hogy igazi mélységek nyíltak meg előttem, ezzel párhuzamosan a valódi magasságokat is jobban megtapasztaltam. Mintha újra megélnéd, hogy milyen jó minden pici részlet ebben az életben, sokkal több apró dolgot kezdtem felfedezni.
-
Hiszek abban, hogy varázslatos életet élek. Szinte minden nap megköszönöm istennek, hogy egy újabb nappal ajándékozott meg, és arra gondolok, milyen érdekes események és kihívások várnak rám aznap. Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet.
-
A szépség minden egyes pillanatát, a jóízû nevetést és minden csókot meg kell becsülnünk. A megelégedettség minden egyes pillanata őszinte hálával tölt el.
-
Most már igyekszem a mindennapok csodáiban látni a varázst: ver a szívem, képes vagyok felemelni a lábam a földről, hogy előrelépjek, és van, aki szeret. Tudom, hogy továbbra is történnek rossz dolgok. És még mindig megkérdem magamtól néha, vajon miért vagyok életben; ám most, ha felteszem ezt a kérdést, tudom rá a választ.
-
Néha az apróságok számítanak. Mindaz, amit nap mint nap csinálsz. Mindaz, amit minden egyes nap teszel másokért. Ha kicsiben is, de megmented a világot.
-
Összehasonlítottam magam egyik barátommal, aki mindent meg akar kapni a világtól és csalódott, ha nem a legjobb jut neki. Azt tapasztaltam, hogy jómagam egyre inkább a másik végletnél indulok, nem várok semmit, és hálás vagyok mindenért, még a legkisebb dolgokért is.
Ralph Waldo Emerson
-
Ha jobban belegondolok, minden találkozás tanított valamit. Volt, aki megtanított szeretni úgy, ahogy azt gondoltam, hogy soha nem lennék képes, volt, aki jobban hitt bennem, mint én magamban, más pedig megtanított megnyílni, mindenféle maszk, álca nélkül, és elfogadott úgy, ahogy vagyok. Volt, aki megtanította, hogy minden sebem ellenére is szerethető vagyok. Nézz körbe, és látni fogod ezeket a leckéket.
Oravecz Nóra
-
Megtanultam olyannak elfogadni másokat, amilyenek, megtanultam segítséget elfogadni, átadni magam a jelennek, és elengedni a holnaptól való félelmet. Mély, igaz barátságokat kötöttem olyan emberekkel, akik nem számításból szeretnek, hanem mert olyan vagyok, amilyen!