Minden boldogságomat megzavarta a lelkem legmélyén örökké mozgó nyugtalanság érzete: hogy én is csak olyan vagyok, mint a mesebeli ember, aki a szivárványt fogta meg, és hogy (...) bármilyen közel is van látszólag, a valóságban mégis örökké elérhetetlen.

Kapcsolódó idézetek

1. A szerelemre mindig úgy gondolt, mint valami révületre, amely magával ragadja az embert, úgyhogy az egész világot tavaszi színben látja: rajongó, önkívületig fokozódó mámoros boldogságot várt tőle. De ez nem boldogság, hanem a lélek éhsége, kínzó vágyódás, keserû rettegés, csupa ismeretlen érzés. (...) Azon töprengett, vajon hogyan fogja lelkének ezt az örökös sajgását elviselni? William Somerset Maugham
2. Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha. Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.
3. Voltak idők, amikor a boldogság elérésének belső kényszere szinte nyomasztó volt; mintha a boldogság olyasmi lenne, amit mindenki elérhet és el is kéne érnie, így keresésében minden kompromisszumot valahogy a saját hibánknak tekintünk. Hanya Yanagihara
4. Felismertem akkor, hogy az elbizakodottság és a kielégített hiúság soha nem ad nekem békességet. A diadalmaskodó, vidám felszín alatt boldogtalan voltam. A szívem olyan nehéz volt, mint a kő, bár ajkam vidám bohóságokat fecsegett.
5. Ebben a pillanatban úgy tûnt, mintha eggyé olvadtunk volna. Ami neki fájt, az mindig fájt nekem is, és mindig is fájni fog - most pedig az öröme szerzett nekem is örömöt. Ugyanakkor a boldogsága valahogy fájdalmas is volt. És ez a fájdalom csaknem tapintható lett - úgy égette a bőrömet, mint a sav, mint valami hosszan elhúzódó gyötrelem. Stephenie Meyer
6. Hiába valósult meg teljesen, amire oly soká vágyódott - nem volt egészen boldog. Vágyainak a megvalósulás, hamar megérezte, egy homokszemet adott csak a boldogságnak abból a hegyéből, amelyre számított. A beteljesülés megmutatta az örök tévedést, amelybe azok esnek, akik a boldogságot vágyaik teljesüléseként képzelik el. Lev Tolsztoj
7. Az ember mindig a boldogságra törekedett, de csak tartós boldogtalanságot kapott helyette. Ezért a megvalósíthatatlant egy illuzórikus világba, az égbe helyezte. Ágh Attila
8. Belém hasított a jóvátehetetlenség fagyasztó érzése. (...) Tûrhetetlennek éreztem már a puszta gondolatát is, hogy nem hallom többet a nevetését. Hiszen olyan volt számomra, mint forrás a sivatagban. Antoine de Saint-Exupéry
9. Tulajdonképpen nem is maga a boldogság az, ami furcsa, hanem közben, ahogyan átélem azt. Az, hogy magamat mindig sokkal kisebbnek érzem, mint magát a boldogságot. Olyasmi, mintha mondjuk egy fagyos, kis erdei forrás minden csepp vizét egyetlen mûanyag flakonba akarnánk beletölteni anélkül, hogy a legkisebb cseppjét is hagynánk, hogy szétfolyjon mellette. Vagy mintha mondjuk a szakadó hódara kis, kemény szemcséit akarnánk mind felfogni a tenyerünkkel, minden egyes szemcséjét úgy, hogy közben egyetlen darabkája se érhessen földet.
10. Olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak két ember kerülhet - és rejtélyes módon olykor mégis minden elsötétült és gyötrelmessé vált. (...) Nem tudtam kilépni a lét hullámköreiből, amelyek bennünk és körülöttünk gyûrûznek, amelyek ránk kényszerítik a maguk törvényeit, (...) a villanó érzéki csalódást: a birtoklás és az elveszítés egyidejû egymásba torkollását. Erich Maria Remarque