Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden háborúnak megvannak a maga tanulságai. Azt a háborút, melyből nem tudunk okulni, hiába vívták meg, és a katonák, akik elestek a harcban, semmiért adták életüket.

Frederick Forsyth
🤲 Elfogadás 😡 Düh
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden háború ilyen: túl kell lépni a vesztett csatákon, és a tanulságokat levonva tovább kell küzdeni.
  2. A háborúnak vége van. (...) De a halottak, a hátramaradottak számára nincs. Emiatt kell emlékeznünk a történelemre, emlékeznünk és tanulnunk belőle. Csak ezáltal tudjuk kiemelni magunkat a történelem keréknyomából, hogy egy új útra térhessünk rá. Janne Teller
  3. Minden harcot meg lehet vívni, de van, amelyiket nem lehet megnyerni. Ám inkább veszítsünk, mint hogy előre feladjuk.
  4. Minden háború csak halált hoz, sok-sok ember halálát, akiknek dolgozni kellett volna, és nem meghalni. És szegénységet hoz, csapást, nyomorúságot. Akár megnyerik, akár elvesztik, a háborúban csak veszíteni lehet. Wass Albert
  5. Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk. Paulo Coelho
  6. Az embernek meg kell válogatnia a csatákat, amikben részt vesz. (...) A győzelem nem kárpótol mindenért, és vannak harcok, amikben nem érdemes küzdeni. S. M. Stirling
  7. Bizonyos csatáknak nincs győztese. Csak összetört szívek sora marad utánuk, és elgondolkozunk, hogy vajon ez az ár megéri-e a harcot.
  8. De hibáinkból nem tanulunk, nyerünk és veszítünk, alulmaradunk. Mégis továbbvívjuk harcainkat és nem vesszük észre; Csak a fájdalom más, a többi ugyanaz. Jim Morrison
  9. Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk. Albert Camus
  10. Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak "Háború" van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerû emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Õk az eszközök, és ők az áldozatok. Fekete István
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat