Minden hazában vannak füvek és fák, hegyek és völgyek, folyók és tavak, városok és falvak, amelyek sohasem szöknek meg. A fákhoz és füvekhez, a hegyekhez és völgyekhez, a folyókhoz és tavakhoz, a városokhoz és falvakhoz emberek is tartoznak, akik vállalják sorsukat. Ez a rendeltetésük. Ebből az országból már sokan megszöktek. Mégis egyre többen leszünk. Te is megszökhetsz. Akkor is többen leszünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nem szökhet meg a hazájából, mint ahogy ők tették. Hiába gyûlölöd a kormányt vagy a rendszert, az embereket, a saját népedet nem tudod meggyûlölni. A hazád mindig a hazád marad. Örökké. Harlan Coben
2. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin
3. A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!
4. Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk.
5. Hazánkat persze, bárhová sodorjon is a sors, soha nem fogjuk elfelejteni, és nem is szabad elfelejtenünk, mert minden, ami ott történik, és ami megtörtént, végtelenül nagy jelentőségû az életünkben. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a Föld valamennyi lakójára is érvényes, arra a sok-sok emberre, akiről semmit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni. Ernst Hans Gombrich
6. Mindig mindenki úton van valamerre (...). Egyike az ember számtalan fárasztó és értelmetlen tevékenységeinek. Ha gyökereink volnának, mint a fáknak, korántsem lenne annyi lehetőségünk, hogy pokollá tegyük egymás életét. Vagy hogy szeressük egymást.
7. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
8. Mindig minden változik, csak egy nem. A földünk ma is ott van, ahol Árpád rátalált. Járnak-kelnek rajta, tegyék. Szabályozzák a folyókat, városokat építenek, falvakat pusztítanak, de nem csak az ember, hanem a természet is. Határokat húznak és fákat vágnak ki. Pusztít a török vagy a jégár. Éppen amelyik. Aztán a sebek begyógyulnak, és Árpád népe még mindig ott él. Éppen másokkal, vagy magában. Bár talán éppen úgy nem élt sosem. Ilyenek vagyunk mi. Ahol a templomunk és iskolánk van, ott otthon vagyunk. Az mutatja meg az irányt. Bauer Barbara
9. Különbség mindig lesz. Valamiféle különbségnek lennie kell az emberek közt, s bárhogyan is osztják el a földet, előbb-utóbb egyeseknek ismét több lesz, mint másoknak, mert az emberek egyszerûen nem egyformák, és soha nem lesznek azzá. Nem ugyanúgy dolgoznak, nem ugyanúgy költenek, nem ugyanaz kell nekik. Csak az a kérdés, hogy azok, akik felkapaszkodnak a csúcsra, és megtelepednek ott, vállukra veszik-e a felelősséget, ami a csúcson lakással jár. Wass Albert
10. Az én hazám végtelen, nem csak a hegy s az erdő. Az én népem hatalmas. Egy haza van, nem kettő! Kormorán