Ugrás a tartalomra
Mindig minden változik, csak egy nem. A földünk ma is ott van, ahol Árpád rátalált. Járnak-kelnek rajta, tegyék. Szabályozzák a folyókat, városokat építenek, falvakat pusztítanak, de nem csak az ember, hanem a természet is. Határokat húznak és fákat vágnak ki. Pusztít a török vagy a jégár. Éppen amelyik. Aztán a sebek begyógyulnak, és Árpád népe még mindig ott él. Éppen másokkal, vagy magában. Bár talán éppen úgy nem élt sosem. Ilyenek vagyunk mi. Ahol a templomunk és iskolánk van, ott otthon vagyunk. Az mutatja meg az irányt.
Kapcsolódó idézetek
-
A táj, ahol élünk, mindig alakította az embert. Befolyásolta a háborúkat, hatással volt a hatalom mûködésére, a politikai folyamatokra és a világ majd minden szegletét elfoglaló embercsoportok társadalmi fejlődésére. A technológia látszólag áthidalja a népeket elválasztó fizikai és szellemi szakadékokat, de nagyon is könnyû megfeledkezni arról, hogy milyen sokat számít a földterület, ahol élünk, dolgozunk és felneveljük a gyermekeinket, s hogy a bolygónkon élő hétmilliárd ember vezetőinek döntéseit bizonyos mértékig meghatározzák a mindnyájunkat korlátok közé szorító folyók, hegységek, sivatagok, tavak és tengerek - ahogy ez a múltban is történt.
Tim Marshall
-
Minden hazában vannak füvek és fák, hegyek és völgyek, folyók és tavak, városok és falvak, amelyek sohasem szöknek meg. A fákhoz és füvekhez, a hegyekhez és völgyekhez, a folyókhoz és tavakhoz, a városokhoz és falvakhoz emberek is tartoznak, akik vállalják sorsukat. Ez a rendeltetésük. Ebből az országból már sokan megszöktek. Mégis egyre többen leszünk. Te is megszökhetsz. Akkor is többen leszünk.
Berkesi András
-
Van határ, ami attól van,
hogy meghúzzák, kijelölik.
Van természetes határ
- még az sem
változhatatlan.
És van, ami csak akkor és attól,
de attól fogva mindörökre létezik,
hogy megsértettük:
magunkban.
Fodor Ákos
-
Vannak helyek: hiába pusztítja el őket háború, üldöztetés és közöny, mindig szent helyek maradnak. Mindig akad valaki, aki érzi a hiányát, és újjáépíti.
Paulo Coelho
-
Azok a hegyek még ma is állnak,
Azok a folyók még ma is futnak,
Az a csillag még ma is mutatja az utat,
Az a nép még ma is él.
P. Mobil
-
A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!
-
Évszakok változnak, évek ballagásznak, népek jönnek valahonnét, nemzetek tûnnek valahová, és tágul a messzeség, korlátokat dönt le a diadalmas ész, és amit ma nem ismerünk, holnap talán már megszokott lesz. Mit sem változik azonban a tragédia. A tragédia átélése, amely korról korra igazolja eredendő végzetünk.
Jean-Pierre Montcassen
-
Az emberek megpróbálják kijavítani a földrajzot, hegyeket lyuggatnak ki, folyókat terelnek új mederbe, abban a hiszemben, hogy ilyenformán a történelmet alakítják, de nem mennek messzire, mert egy szép napon úgyis minden összedől. A vizek elnyelik a hidakat, átszaggatják a gátakat, és döntik a bányákat; a házak, a paloták és a viskók összedőlnek, az omladékot benövi a fû, és minden a földdel lesz egyenlővé.
Giovannino Guareschi
-
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk.
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat,
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy.
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.
-
Hiszek a sokszínûségben, az elfogadásban. Hiszek abban, hogy lehetünk még egy olyan ország, ahol nem a mindennapi gyûlölet dominál, ahol nem utálnak valakit azért, mert valamiben más, ahol nem támadnak egymásra emberek azért, mert mást gondolnak a világról, másra szavaznak, ahol a tisztelet erősebb, mint az utálat, ahol árokásás helyett hidakat építünk, ahol szabadon lehet gondolkodni, szeretni, élni. (...) És ez csak rajtunk múlik. Senki máson. Tegyünk együtt azért, hogy jobb legyen ebben az országban élni, hogy ne kapásból támadjunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem beszélgessünk, vitatkozzunk, érveljünk. Az előre visz. Minden más csak mérgez. És azzal csak ártunk, magunknak is.
Balatoni József