Ugrás a tartalomra
Minden jó után jön valami rossz, néha több, néha kevesebb, mintha ki lenne mérve, hogy egy adag öröm mennyi szívást tud még pont elviselhetővé tenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.
Wass Albert
-
Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra.
Jókai Anna
-
A rossz olyan rossz, hogy a jó merő véletlennek tetszik mellette, a jó olyan jó, hogy bizonyosnak érezzük: a rosszra van valami magyarázat.
Gilbert Keith Chesterton
-
Jó volna tudni, hogy most, ha jó hírt kapsz,
az első euforikus hullám után
megkeseredik-e az öröm a szádban,
amiért nem mondhatod el nekem.
Vagy hogy ha valami bosszúság ér,
tovább mélyíti-e bánatodat, hogy
nem oszthatod meg velem.
-
Tudni öröm, gyakran nem egyszerû, de amennyiben sikerül, mindig jó érzés. Megcsinálni valamit már nehezebb. Megmagyarázni, hogy milyen következményei lesznek, majdnem lehetetlen.
Teller Ede
-
Ha nyomorúságos az életünk, nehéz elviselni; ha boldog, szörnyû elveszteni: a kettő egyre megy.
Jean de La Bruyére
-
Minden emberben ott van a jó és rossz is. (...) Egyesek, választás révén vagy kényszerből, a legrosszabbat hozzák ki magukból.
Guillaume Musso
-
Egy ideig jó.
Aztán nem jó. Aztán mindegy.
Aztán vége.
-
Meglepő, hányszor keverünk össze egy jó érzést egy rosszal. Az ember gyakran csak sokkal később ébred rá, melyik is volt valójában.
-
Az élet szépsége és egyben csúfsága, hogy minden véget ér. A rossz időszakoknak is van egy vége, és sokszor közelebb van a vége, mint gondolnánk.