Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden jót fel kell tételeznünk a másikról, és mernünk kell a szeretetnek lenni ebben a világban, amely már képtelen szeretni.

🌙 Éjszaka 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársainkkal; márpedig ilyen helyzet nincsen. Lev Tolsztoj
  2. Mindenkit meg lehet váltani, és azoknak kell adni a legtöbb szeretetet, akik a legnehezebben megválthatók. Próbára tétetünk ezzel, hiszen könnyû azt szeretni, aki viszontszeret bennünket. Ám sokkal nehezebb szeretetet nyújtani annak, aki gyûlölettel fordul el tőlünk, fájdalmat és bánatot okoz nekünk, és nem kér a szeretetünkből. Igazi próbatétel, hogy kiderüljön, képesek vagyunk a felebarátainkat is szeretni annyira, mint önmagunkat. Mert Isten mindenkit szeret, és ha azt akarjuk, hogy a földön is megvalósuljon a mennyország, akkor nekünk is azt kell tenni.
  3. A szerelem mindenkinek jó, de túl keveseknek adatik meg a kitartás. A szerelemnek végzetesnek kell lennie. Többé nem szabadulhatsz belőle. Ha igen, akkor az nem szerelem.
  4. Szeretve lenni és szeretni, ehhez bátorság kell, az a bátorság, hogy bizonyos értékeket mindennél előbbre valónak ítéljünk - és vállalva a kockázatot, mindent föltegyünk ezekre az értékekre. Erich Fromm
  5. A szeretet arról szól, hogy képesek legyünk túlélni a másik által okozott sebeket, és rosszul érezzük magunkat azok miatt, amelyeket cserébe mi okozunk. Deepak Chopra
  6. A szeretet, a kölcsönös ragaszkodás pislákolása már hûtlenség, ezért táplálnunk kell a tüzet, hadd lobogjon, égjen, világítsa be életünk minden zegét-zugát. Böjte Csaba
  7. Az embernek hinnie kell másokban, hogy magában hihessen. Az embernek szeretnie kell valakit vagy valamit áldozatkész szeretettel, hogy önbecsülése tétlen önszeretetté ne fajuljon. Hekler Antal
  8. A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is. Wass Albert
  9. Ha meglévőknek állítunk be olyan érzéseket, amelyeket nem érzünk, az képmutatás... De pusztán elhatározás dolga, hogy szeretetből megtegyünk valamit, ami a másik javát vagy örömét szolgálja. Gary Chapman
  10. Szeretni annyit tesz, mint lehetetlent kívánni felebarátunktól. És nem szeretni annyi, mint lehetetlent kívánni önmagunktól. Aszlányi Károly
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat