Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden szülő vakon botladozik azon a határvonalon, aminek egyik oldalán tiszteletben tartjuk a gyerekünk szabadságát, a másikon pedig óvjuk a veszélytől.

🥺 Sebezhetőség 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt. Tari Annamária
  2. Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.
  3. A szülő az, aki tisztában van a veszélyekkel. Ha ő hagyja elúszni azt a hajót, amin a kölcsönösség és a pozitív érzelmek vannak, akkor azt a gyerek már nem húzza vissza. Akkor élni fog a látszólagos szabadságával, és menni kezd a feje után. Tari Annamária
  4. A gyerekek sebezhetővé tesznek minket. Fredrik Backman
  5. Minden gyermek a szülei gyerekkorának áldozata, minden felnőtt meg akarja adni a gyerekének, amije megvolt, vagy amit hiányolt. Fredrik Backman
  6. Van úgy, hogy a környezetünk pontosan látja sorsunkat, de mi magunk vakok vagyunk, hibák özöne felé botladozunk. Alice Hoffman
  7. Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat.
  8. Gondolom, minden szülő egyforma. Mind azt hiszi, hogy az ő gyereke a legkülönb a világon. Ring Lardner
  9. A gyerekek mindent észrevesznek. És kíméletlenül másolatot készítenek rólunk. A félelmeinkről is. D. Tóth Kriszta
  10. Mindenkinél van egy határ, ahol elpattan a húr. Hisz emberek vagyunk, nemde?
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat