Ugrás a tartalomra
Mindennek meg kell halnia. Ez az igazság. Az ember szereti azt hinni, hogy mindig van remény, hogy legyőzhető a halál. Egyedülállóan emberi elképzelés, hogy a dolgok jobbra fordulnak, ami talán abból a páratlan felismerésből fakad, hogy nem fordulnak jobbra. Nem lehet biztosan tudni. De gyanítom, az ember az egyetlen olyan állat, ami tudja, hogy a halála elkerülhetetlen. Más állatok a jelenben élnek. Az emberek nem tudnak a jelenben élni, ezért feltalálták a reményt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember az egyetlen, halálra tudatosan gondoló állat. Az emberi előrelátás a halálfélelemmel kezdődött. Az állatok, ha fogalmakban gondolkoznának, nyilván örök életûeknek gondolnák magukat. Félni ők is félnek a haláltól, de csak a veszély pillanatában. Azaz: nem járja meg az eszüket, hogy egyszer mindenképpen meghalnak.
Bodor Pál
-
Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.
Móricz Zsigmond
-
Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.
Paulo Coelho
-
A halál a maga riasztó némaságával az élet egyik legfontosabb valóságára tanít meg: az élet - kivétel nélkül mindnyájunké - előbb vagy utóbb véget ér. Az ember az egyetlen élőlény, aki tudja, hogy meg fog halni: szembe megy a saját halálával, kénytelen úgy élni, hogy szembenéz vele. (...) Lehetősége kezdettől végigkísér bennünket, amíg egyszer csak be nem következik. Aki ennek tudatában él, átérzi, hogy az élete egyetlen, egyszeri adottság, amelyben mindannak, amit tett, amit átélt vagy elszenvedett - jó és rossz, öröm és fájdalom - különleges, egyszeri értéke és jelentősége van.
Lukács László
-
Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.
Charlie Chaplin
-
Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes tulajdon halálának a gondolatát elfogadni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.
Robert Merle
-
Az egyetlen biztos dolog a világon az, hogy mindegyikünk meg fog halni. Hogy mikor? Azt nem tudjuk. Hát akkor hogyan éljünk? Ezért a félelem, és nem könnyû megszabadulni tőle.
Feldmár András
-
Az ember nem megy könnyen a halálba (...), mert tudja, mi a halál. Az állat nem tudja, ezért könnyen mehet a halálba.
Jirí Weil
-
Amíg élsz, mindig van remény a jobb napokra és a jobb dolgokra. Ha egy emberre már semmi jó nem vár, az meg fog halni.
Ishmael Beah
-
Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna.
Csányi Vilmos