Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindig kerülöm azt, hogy bármi úgy forduljon, hogy nekem abból egy küldetéstudat legyen, sőt meg is ijedek, ha valahova odakötöz valamiféle küldetéstudat, hogy nekem ezt és ezt kell csinálnom, és így és így kell reagálnom dolgokra. A szabadságomat veszíteném el, ha lenne küldetéstudatom.

Kollár-Klemencz László
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nekem az számít, amit az adott napon szeretnék, ami a prioritás, nem pedig az, amit tennem kellene, vagy ami helyes vagy helytelen. A fegyelem, az önuralom vagy a tiltás gondolatától úgy érzem, hogy irányítanak, ettől feszült leszek, és hajlamos vagyok lázadni, még akkor is, ha ezzel éppen azt szabotálom, ami jót tenne nekem.
  2. Nem szeretem feloldani a gátlásaimat. Ha egyszer el akarom veszíteni az önkontrollom, ellenőrizni akarom, hogy mennyire is veszítem el. Laurell Kaye Hamilton
  3. Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek.
  4. Õszintén szólva én jobban félek attól, hogy szegényebb leszek lelkileg, ha valamit nem próbálok ki, mint attól, hogy mi lesz, ha kipróbálom? Engem jobban zavar, hogy korlátot állítok magamnak, mint az, hogy az újdonságban benne van a kudarc lehetősége. Ha nem próbálom ki, soha nem fogom tudni, hogy képes vagyok-e rá, vagy sem. Marie Clarence
  5. Mindenkinek van dolga a világban, vagyis van küldetése, és időnként úgy alakul, hogy némelyikünk erre rájön. Ez a kül­detéstudat. Ákos
  6. A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna!
  7. Mindig azon aggódok, hogyan fogják az emberek fogadni a következő lépésem. Emellett tisztában vagyok azzal, hogy ha valamibe belekezdek, akkor nem hagyhatom abba félúton. Robert Pattinson
  8. Napról napra előfordul velem, hogy ebben a zárt térben eszembe jut, vajon mit is keresek ennél a cégnél. Hogy a szakmai elhivatottság miatt maradok-e, mert szeretek befejezni egy projektet, amiért felelek, amiben fontos részem van, vagy azért, mert egyszerûen csak félek. Félek váltani, önállósodni. Nem egy zárt, biztonságosnak tûnő, kiszámítható, ám nagyon is felőrlő rendszerben mûködni. Úgy látszik, ilyen értelemben is rettegek magamra maradni. Szöllősi Mátyás
  9. Sok minden történt velem, körülöttem, ezek közül van, amit én magam választottam, és van, amit egyáltalán nem. Csakhogy a kettőt már nem nagyon tudom egymástól megkülönböztetni. Vagyis amiről azt hittem, hogy én döntöttem, annak megtörténte - úgy látszik - már jóval előbb elrendeltetett, még mielőtt én választhattam volna. Olyan érzésem van, mintha egyszerûen csak követném azt az utat, amelyet már valaki kijelölt számomra. Akárhogy is gondolkodom, akármennyire erőlködöm, mindhiába. Vagy talán éppen azért, mert tőlem telhetően igyekszem, úgy érzem, hogy egyre jobban megszûnök én magam lenni. Folyton távolodom a saját pályámtól. És ez rettenetes, kibírhatatlan érzés. Nem is, talán jobb, ha azt mondom: félelmetes. Murakami Haruki
  10. Mindig úgy gondoltam, hogy az ember sosem tévedhet el igazán, ha tudja, mi van a szívében. Most mégis attól félek, hogy eltévedek, ha nem tudom meg, mi van a tiédben. Cassandra Clare
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat