Ugrás a tartalomra
Mindnyájunkban van mindenféle vér. Kun, meg török, meg örmény, meg zsidó, meg német, meg orosz, mindenféle. Ezekből lett kikeverve a magyar. De igazából olyan, hogy magyar, ugyanúgy nem létezik, mint ahogy nem létezik Isten.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincsenek ők és mi, nincs olyan, hogy mi jók vagyunk, ők meg rosszak. Mindannyiunkban bennünk van a gonosz. És bennünk van a jó is.
Feldmár András
-
A nép genetikai összetétele, a nyelve és a neve nem szükségszerûen jön egy helyről. Az a naiv elképzelés, hogy egy magát magyarnak nevező, magyarul beszélő népcsoport letelepedett a Kárpát-medencében, s ma mindegyikünk tőlük származik, nem állja meg a helyét.
-
Emberből vagy, nem vagy más, pont úgy, mint én, pont úgy, mint más.
Hát miért hinnénk, hogy jobbak lennénk bárkinél?
Mert bennünk él, és többet kér egy másik vér, egy másik cél.
Õ sokban kínoz, jobban árthat bárkinél.
-
Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól!
Széchenyi István
-
A rántás és habarás: ez két oly frakció a nemzet életében, ami még mindig nincs felfedezve... pedig ma már annyi ellentét van, hogy szó sincs többet nemzetről... Van jobboldal és baloldal, van burzsuj és proletár, van magyar és idegen fajiság, van zsidó és asszimilált... na, mi is van... én íme azonnal felajánlok egy új és végletes pártkülönbséget: itt a rántás és a habarás párt.
Móricz Zsigmond
-
Mindent megtettek, hogy szétválasszanak minket, de mindhiába. Nem lehet szétválasztani a vért az erektől, sem a fát a törzsétől, sem a sót a tengertől.
-
A vérbeli antiszemitának nem lehet kedvében járni. Ha ilyenek vagyunk, miért vagyunk ilyenek? Ha mások vagyunk, miért vagyunk olyanok? Ezt ők sokkal világosabban fejezhetnék ki, ha egyszerûen azt mondanák, amit gondolnak: egyáltalán ne legyetek.
-
Sokféleképpen lehet az egyik oldalon állni, ahogy sokféleképpen lehet a másikon is. Nem a sokféleséggel van baj, hanem a megosztottsággal, az értetlenséggel, az előítéletességgel, a közös értékek hiányával.
Révai Gábor
-
Magyarnak lenni annyi, mint a világ legszomorúbb himnuszát énekelni, a világ legnehezebb nyelvén. Nem csoda, hogy nem értjük egymást, és panaszkodunk: már a jövendőt is megbûnhődtük.
Geszti Péter
-
Itt harmincévenként átírják az életrajzokat és a magyar történelmet. És senki semmiért nem vállal felelősséget. Itt mindent a tatárok, törökök, a németek és az oroszok csináltak, tehát mi se közösen, se egyénileg nem vagyunk felelősek semmiért.
Popper Péter