Ugrás a tartalomra
Mintha az orvos azt mondaná a páciensének, hogy ha így folytatja, hamarosan meg fog halni, mert a páciens naponta 10 liter bort, 5 üveg töményt, 80 korsó sört és 30 csésze kávét iszik, elszív 12 doboz cigit és 10 szál füveset, megeszik 14 adag körömpörköltet 3 kiló fehérkenyérrel, desszertnek 5 kiló csoki, plusz heroin, kokain, LSD, és 24 órát ül otthon a tévé előtt a fotelban, és a páciens erre azt mondja, jó, belátom, doktor úr, tényleg változtatnom kell, akkor legyen úgy, hogy az első reggeli kávém koffeinmentes lesz, és feleannyi cukrot teszek bele. Na ilyen a világnak a szívószál betiltása! Halottnak a csók!
Kapcsolódó idézetek
-
Megmondom, mit csinálj depresszió ellen. Nem arra biztatlak, hogy vesd bele magad a jótékonysági munkába. Nem arra biztatlak, hogy helyezd tágabb perspektívába a dolgokat, nézd honunk esti híreit, és gondolj azokra, akiknek még nálad is rosszabb a soruk, példának okáért pokolgéppel fogják felrobbantani őket. Inkább a következőkre biztatlak: állj le az ivással, a dohányzással. Hanyagold a koffeint, a cukrot, a tejtermékeket. Csináld ezt három napig, aztán kezdd elölről az egészet. Bamm. Boldogság garantálva.
Lorrie Moore
-
Csókolóztunk. Ilyen az élet. Az ember belevész egy ilyen halálos dologba, aztán valamiért mégis abbahagyja. Miért nem halhatunk bele? Pedig úgy szoktuk kezdeni: ezt aztán soha nem akarjuk abbahagyni. És mégis. Egy idő után friss levegőt kell venni, a csillagokra is föl kell pillantani, és másnap, az enyhe gyomortáji émelygést orvosolandó, hozni kell a boltból egy kaukázusi kefirt, és benyakalni. Ez is az élet. Ilyen összetett.
-
Fel kellene azonban ismernünk, hogy mikortól ártunk magunknak. Egyszerûen lemondhatunk az esti sörünkről, egy felessel kevesebbet ihatunk a kocsmában, és abbahagyhatnánk a cigizést. Miután az összes Marlboro-man szívproblémában, tüdőrákban és más, a dohányzással összefüggő betegségben halt meg, a dohányzás eléggé uncool dolog lett.
-
A harmincöt-negyvenéves nők azok, akik megnézik a napi sorozatadagjukat egy pohár vörösborral a kezükben, szipogva, majd szuper marokkói csokifelfújtak készítésébe ölik minden (bármi másra fordítható) energiájukat, aztán eszetlenül plasztikáztatnak, utcaharcokat kezdenek tanulni, pszichológushoz járnak, meg ezobio szakértőkké válnak, holott csak egy dolog kéne nekik: a szembenézés, majd a felismerés, hogyha önmagukat elfogadják (megkockáztatom: megszeretik), és elhiszik, hogy van még élet a halál előtt is, akkor olyan kisugárzásuk lesz, ami nem mérhető össze 47 dkg szilikonnal vagy klinikailag kisimított szemkörnyékkel.
Karafiáth Orsolya
-
Az első páciens... a kezeim között halt meg. (...) Ezt nem lehet megszokni, akárhányszor is történik meg. Ha véletlenül mégis megszokod, az azt jelenti, hogy valami meghalt a lelkedben.
Jodi Lynn Picoult
-
Rossz ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Ez volt az utolsó ilyen eset. Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Már alig várom. Olyan leszek, mint maguk, lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál.
-
Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörû nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
-
A dolgoknak egyszer csak végük szakad. Mindennap, minden éjjel, télen, nyáron, a csókoknak, a szerelemnek. A bor is elfogy vacsora közben, a tányérok a mosogatóból, a benzin, akkor is, ha teletankoltál, a tûzifa, az élelem. Véget érnek a kezelések, a jó könyvek, a kávészünet, a pénztár előtt a sor, az elbeszélés, a rémálom. A harisnyák végül a fiókba kerülnek, a ruhák a szekrénybe. A bûnösök a börtönbe. Az iskola csengőszóval ér véget. Befejeződik a háború, a járvány, a vizsgaidőszak, a zene, ha felemeled a kezed a billentyûkről. Elfogy a cukor. Minden véget ér. Egy nap a világ is, talán.
-
A testünk olyan, mint egy csésze kávé. Egy kis cukor még nem számít, de túl sok belőle mindent tönkretesz.
-
Az ivás egy nagyon emocionális dolog. Kiráz téged a hétköznapok egyhangúságából, kiráz mindenből, ami ugyanaz. Kiráncigál a testedből, az elmédből, és a falnak vág. Mindig is úgy érzem, hogy az ivás az öngyilkosság egy fajtája, ami megengedi, hogy visszatérj az életbe, és holnap elölről kezdhess mindent. Mintha megölnéd magad, és aztán újjászületnél. Ha jól számolom, már vagy tíz- vagy tizenötezer életet éltem.
Charles Bukowski