Ugrás a tartalomra
Minthogy jóformán egész életemet fiatalok között töltöttem, úgy szemlélem az életet, mint a múló idő egy szakaszát, amely önmagában véve is teljes. Mint ahogy Eliot mondja: "A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata ugyanaddig tart."
Kapcsolódó idézetek
-
Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?
Lucius Annaeus Seneca
-
Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tûnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.
-
Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak magukért élnek. Minden vágy és minden ötlet fontos nekik, minden örömbe belekóstolnak, de minden kínba is. (...) Ez a fiatalság. A legtöbb ember számára azonban elérkezik az idő, amikor mindez megváltozik, amikor elkezd másokért élni.
Hermann Hesse
-
Azt hiszem, az életünk nem más, mint megélt pillanataink összessége. Egyes pillanatok arról szólnak, kik vagyunk, míg mások arról, hogy kik lehettünk volna.
-
Élj hát, higgy nekem, és ne várd a holnapot:
rózsa az ifjuság, élvezd, amíg virágzik!
Pierre de Ronsard
-
Azt mondják, mindenki életében előfordul egyszer-egyszer egy tökéletes pillanat, a béke és harmónia megtapasztalása, mint például amikor lenéz az Eiffel-torony tetejéről, vagy egy hullócsillagot bámul fent az égbolton. (...) Ezeket a pillanatokat úgy képzelem el, mint az életutunk teljes hosszán szétszórt darabkákat vagy szilánkokat. Ha valaki valahogy össze tudná őket gyûjteni, akkor kapna egy tökéletes órát vagy akár egy tökéletes napot. És azt hiszem, abban az órában vagy azon a napon közelebb kerülne a titokhoz, hogy mit is jelent embernek lenni. Olyan lehet, mint egy pillanatra meglátni a mennyországot.
Daniel Tammet
-
Minden kornak megvan a maga rügyezése, virágzása, hervadása. Az ember többször virágzik és hervad életében. Az ember, elmélkedett, közelebb áll a fákhoz, amelyek újra meg újra megismétlik a virágzás és a termés időszakát, mint bármi máshoz. Ez reménységre jogosít. Mindig.
Eduard Petiska
-
Az idő múlásával rájöttem, az ember életében nincs egy olyan meghatározott pillanat, amikor kijelentheti, "nyugvópontra jutott". Az élet egy véget nem érő utazás, melyet napról napra kell megtapasztalni, sőt némelykor óráról órára. Az évek gyorsan telnek, ám a napok lassan múlnak.
-
- Miért mondják, hogy elutazni annyit jelent, mint egy picit meghalni, amikor tulajdonképpen az utazás az élet?
- Amíg az ember tizenhat éves, addig minden az élet; az elutazás is, a megérkezés is.
Kertész Erzsébet
-
Minden pillanat egy lehetőség arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. Egyetlen pillanat örökre megváltoztathatja az életedet. (...) Ilyen pillanatok alkotják az életünk hátralévő részét, és mindegyikből a legtöbbet kell kihoznunk.