Ugrás a tartalomra
Mit jelent nekünk, embereknek a haza fogalma? Egyikünknek a frissen sült sütemény illatát, másikunknak a templomi harangok zúgását vasárnap reggelente, megint másoknak az embereket - szomszédokat, barátokat. Mindez számunkra ismerős, ez adja identitásunkat és biztonságérzetünket. Mindannyian vágyunk valamiféle állandóságra. A haza támaszt nyújt.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal.
Szabó Magda
-
Az otthon egy érzelmi állapot, egy hely a képzeletünkben, ahol a biztonság, a kötődés, a valahova tartozás, a védettség érzése és személyes emlékeink lakoznak.
Thomas Moore
-
Az otthonnak nem kell olyannak lenni, aki valaha voltál vagy amit tettél, vagy ahonnan jöttél. Az otthon inkább az érzés, ami átjár, mikor azokkal vagy, akikkel a legjobban törődsz. És ha ez a helyzet, lehet, hogy már otthon is vagy.
-
Az otthont nem egy bizonyos hely jelenti, hanem az, amit egy olyan személy iránt érzünk, akit szeretünk; a békesség, amely képes eltompítani az ember lelkét mardosó lidércfényeket.
-
Az "otthon" a legtöbb érzést kiváltó kifejezések egyike. Melegség és biztonság, család és barátok képét idézi elénk; az ihlet, az oltalom, a béke szigete. Oly sok jelentős dolgot képvisel, hogy nem csoda, ha szenvedélyes munkával állandóan kényelmesebbé és barátságosabbá akarjuk tenni.
-
Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerû állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szûk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.
Wass Albert
-
Gyermekkorom óta a karácsony jelenti azt a biztonságot, amire tulajdonképpen mindenki vágyik: a felnőttek is abba a megélt vagy elképzelt biztonságba vágynak vissza, amit egy kisgyerek érez az anyja ölében. A karácsony az illataival, az énekeivel nekem mindig erről a biztonságról szól.
Szabó T. Anna
-
Mit jelent az otthon? Egy helyet, amely hozzád tartozik.
Fredrik Backman
-
Hazára minden embernek szüksége van, persze nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár.
Elias Canetti
-
- Haza? - ismételtem. - Mit tud maga az otthonról? Tudja, az otthon, az nem csak egy hely. Az emberek teszik azzá. Az emberek, akik törődnek egymással.
Meg Cabot