Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mögöttünk örök csend, előttünk is örök csend, és létünk rövid idejét úgy kell leélnünk, hogy a futó pillanat boldogságával töltsük be a csend egész megmérhetetlen ürességét.

Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
🎖️ Katonatiszt 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, hogy meghallhassuk az örökkévalóság szavát. A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben. Széchenyi Zsigmond
  2. Vállald a hallgatást. Akár gyors eltûntödet. Hogy szószegény a létezés, a csönd mutatja meg. S hogy hiányod mily beszédes. Vasadi Péter
  3. Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra. Murakami Haruki
  4. Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerûen... üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.
  5. Néha csend tölti be a szívet és a lelket, ha a zajos világ meghátrál és megengedi, hogy ráleljünk a békére. Olyan rövid ez a pihenő! Becsüld meg a pillanatot!
  6. Az élet rövid, és úgy kell élnünk, hogy minden perc számítson. Minél több időt kell együtt töltenünk azokkal, akiket nagyon szeretünk. Közel kell tartanunk magunkhoz őket.
  7. Néha a letûnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvetéltnek érezni a mindenkori jelen pillanatot. Hiszen az, hogy az elmúlt idő egyben befejezett pillanatok özöne, s hogy az elkövetkező tökéletesíthet önmagán, nem oldoz fel a jelenben élés elkerülhetetlensége alól. Szilágyi István
  8. Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat. Carlo Rovelli
  9. Minden szenvedésben van valami lealacsonyító. Ne hagyjuk, hogy ürességbe sodródjunk. Igyekezzünk legyőzni és "kitölteni". Ne vesztegessük az időt! Albert Camus
  10. Az élet homályban telik el, kimondatlan szavak, mozdulatok, melyeket idejében elvetélünk, hallgatás és félelem, ennyi az élet, az igazi. Márai Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat