Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mondják, hogy az extrovertált emberek boldogtalanabbak, mint a magukba fordulók, és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy örökké boldognak, energiától duzzadónak és elégedettnek mutatják magukat.

Paulo Coelho
💑 Kapcsolatok 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A boldogtalan emberek a leginkább egoisták, antiszociálisak, mert hajlamosak csak magukkal foglalkozni, bezárkózni, búslakodni, sőt ellenségessé válni. A fájdalom miatt túlságosan önmagára koncentrál az ember. Ez azt jelenti, hogy a boldogság megteremtéséből nem csak te húzol hasznot, hanem a családod, és tágabb értelemben a társadalom is, hiszen nem reménykedhetünk abban, hogy a világ egy jobb és boldogabb hely lesz, ha nem törekszünk erre a saját életünkben. Bagdi Bella
  2. Az introvertáltakra jellemző, hogy sokkal alaposabban mérlegelik a döntéseiket, mint az extrovertáltak. Jobban kezeljük azokat a helyzeteket, amikor négyszemközt vagyunk valakivel, mert könnyebb megítélni, hogy a másik hogyan viszonyul hozzánk, és könnyebben kiszámíthatóak a reakciói is.
  3. Még ha nagyon akarod is, nem tehetsz mindig mindenkit boldoggá. Az emberek amúgy sem szeretik kimutatni, hogy bármitől is boldogok lennének, pláne nem úgy, hogy közben elismerik a másikat. Szeretik, ha találnak benned valamit, amin felhúzzák magukat, olyan dolgokat, amik szerintük az ö dolgaikhoz képest alantasak, és ettől (ideiglenesen) jobban érzik magukat.
  4. Az introvertált emberek agya természettől fogva igen aktív, míg az extrovertáltaknak külső ingerekre van szükségük. Douwe Draaisma
  5. A boldog emberek tovább élnek. Ebben lehet valami, különösen azért, mert a boldogtalan emberek sokkal rövidebb ideig élnek. Nicklas Brendborg
  6. Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak. Paulo Coelho
  7. A mindennapi életben is legboldogabb az önzetlen ember, aki azon dolgozik, hogy másokat boldoggá tegyen, s közben önmagáról elfeledkezik. Az elégedetlenek pedig azok, akik csak a maguk számára keresik a boldogságot. Annie Besant
  8. Gyakori vélekedés, hogy az ostobáknak könnyebb dolguk van az életben, hogy aki hülye, az boldog. Csakhogy ennek a nézetnek ellentmond a tapasztalat. Az állítás ugyanis azt feltételezné, hogy nem léteznek boldogtalan hülyék, holott naponta találkozunk zsörtölődő, gyûlölködő, ostoba emberekkel az életben és a neten. Fogadjuk el amolyan részkövetkeztetésként tehát, hogy nemcsak az intelligens lehet depressziós, hanem a hülye is. Márpedig, ha az intelligens, a hülye, a depressziós és a boldog párba állítható variációit vesszük - úgy is, mint: boldog hülye, boldog okos, depressziós okos, depressziós hülye - , akkor ez utóbbi kétségkívül a legpechesebb változat. Kepes András
  9. Legalapvetőbb tévedésünk, hogy a nehéz körülmények között élő emberek boldogtalanok. Szembetûnő a különbség azoktól, akik sokkal jobb helyzetben keserûen élik életüket, nem találva a helyüket, céljaikat. Erőss Zsolt
  10. Egyesek a jóságot, az igazságot, a boldogságot, az értelmet keresik, és nem alkalmazkodnak, nem is tudják elfogadni, hogy kutatásaik eredménytelenek volnának. Ezek az emberek folyamatosan kudarcot élnek át, és ebből hatalmas energiájuk származik (éppen ellenkezőleg, mint gondolnánk), amely arra ösztönzi őket, hogy folytassák, hogy hajtsák magukat, keressenek fáradhatatlanul. Ugyanakkor gyakran találni sikeres embereket megfáradva, kimerülve és értelem nélkül. A sikeres emberek a "depresszió" szót használják az értelemürességre.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat