Még ha nagyon akarod is, nem tehetsz mindig mindenkit boldoggá. Az emberek amúgy sem szeretik kimutatni, hogy bármitől is boldogok lennének, pláne nem úgy, hogy közben elismerik a másikat. Szeretik, ha találnak benned valamit, amin felhúzzák magukat, olyan dolgokat, amik szerintük az ö dolgaikhoz képest alantasak, és ettől (ideiglenesen) jobban érzik magukat.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi mind azt hisszük, akarnunk kell a dolgokat ahhoz, hogy boldogok legyünk! (...) És éppen ez tesz boldogtalanná minket..., hogy akarunk, mert aki akar valamit, az sohasem elégedett! Gaál Viktor
2. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe
3. A szerelem sosem lehet százszázalékos, mert mindig találunk a másikban valami olyat, amit nem szeretünk vagy nem értünk, és ezért nehezen fogadunk el. Ezért ha a boldogságunkat mérni lehetne, csak hetven vagy nyolcvan százalékban lennénk azok. De a legtöbben ezzel megelégszenek, mert azért mégiscsak boldognak érzik magukat. Nem mernek mást keresni, mert félnek, hogy nem találnak olyat, akivel kilencven vagy kilencvenöt százalékban boldogok lesznek. Az emberek alapvetően képtelenek elhinni, hogy képesek a boldogságra. Zakály Viktória
4. Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyû dolog volna; ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában. Montesquieu
5. Sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Atiq Rahimi
6. Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
7. A legtöbb ember azzal szeret együtt lenni, akivel igazán jól érzi magát. A legtöbb ember pont azért nem akar egyedül lenni, mert akkor kénytelen önmagával lenni. És akkor szembe kéne néznie a saját félelmeivel, és netán lelepleződnének a saját maga és a külvilág számára vetített álcái, hazugságai.
8. - Mintha manapság többen lennének, akik, ha nem is depressziósak, de boldogtalanok. Egyetértesz? - Nem biztos, hogy így van. Inkább, mintha több lehetőség kínálkozna arra, hogy az ember reflektáljon a szomorúságára, meg arra, hogy tökéletlennek, alkalmatlannak érzi magát. És nyomás is nehezedik ránk, hogy legyünk folyton boldogok. Ami képtelenség.
9. Nem szükséges mindenkivel közölni, amit tudsz. (...) Az emberek nem szívesen viselik el az olyan társaságot, akik többet tudnak náluk. Ez idegesíti őket. Harper Lee
10. Nem mindig könnyû kimondani, ami a szívedet nyomja. Néha rá kell, hogy kényszerítsenek. Néha jobb, ha megtartod magadnak a dolgokat. (...) Még akkor is, ha minden porcikád el akarja mondani az igazat. Szóval befogod a szád... megtartod a titkod... és más módon próbálsz boldog lenni.