Ugrás a tartalomra
Most azonban évek óta először mintha egy aprócska szikra csillant volna föl. Olyan érzésem áradt szét bennem, mintha valamilyen jelentős esemény várna rám, mintha valami idevezérelt volna. Többre vágytam, csak éppen nem tudtam, miből. Valami olyasmit szerettem volna átélni, mint fiatalabb koromban. Azt a megfoghatatlan érzést, aminek már kezdetén érezni a csíráját, ahogy sugárzó melegséggel töltött el. Aztán felismertem mi ez - a remény. A reményre vágytam.
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogság érzése fogott el, az öröm melege futotta el szívemet, és jólesően hatolt el ereimben. Reményem ez egyszer valóra vált. A valóságos öröm kézzelfogható darabkáját tartottam kezemben: nem álom volt, nem elmém szülte ábrándkép, nem a képzelet vetítette árnyék.
Charlotte Bronte
-
A remény nem mindig olyan nyilvánvaló. Néha csak egy parányi, törékeny valami, egy meleg érzés, amit a szívedben őrzöl és táplálsz, hogy növekedni tudjon.
-
Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elûzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem.
Laurell Kaye Hamilton
-
Előző nap még nélküle is volt értelme az életemnek. Most viszont szükségem volt arra, hogy mellettem legyen, hogy meglássam a dolgok valódi fényét.
Paulo Coelho
-
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
-
Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem.
Tomán Edina
-
Most már igyekszem a mindennapok csodáiban látni a varázst: ver a szívem, képes vagyok felemelni a lábam a földről, hogy előrelépjek, és van, aki szeret. Tudom, hogy továbbra is történnek rossz dolgok. És még mindig megkérdem magamtól néha, vajon miért vagyok életben; ám most, ha felteszem ezt a kérdést, tudom rá a választ.
-
Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék.
Cecelia Ahern
-
Most már annyira másképp látok mindent, mintha odakinn más fények lennének. Beszûrődik a szívembe és fényt gyújt. Úgy dobog, mintha a hajók fölött szálló sirályok szárnya lenne. Boldog vagyok.
-
Olyan sokáig éltem árnyékban, míg a sötétség a világommá nem vált. De az idő múlásával a szeretteim felkapcsoltak egy lámpát. Ez először elvakított, olyan fényes volt. De az évek során a szemeim hozzászoktak, és most már látok. Így már koncentrálhatok a jövőmre, amely fényes. Fényesebb, mint valaha.