Most már annyira másképp látok mindent, mintha odakinn más fények lennének. Beszûrődik a szívembe és fényt gyújt. Úgy dobog, mintha a hajók fölött szálló sirályok szárnya lenne. Boldog vagyok.

Kapcsolódó idézetek

1. Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől. John Steinbeck
2. Megváltozik a mosolya annak, aki tudja, hogy merre tart. Mélyen a szívében dobog az érzés, hogy van tovább. Oravecz Nóra
3. Járom a magam útját. Szabad vagyok és boldog. Nyitott a világra. Igyekszem nap mint nap friss tekintettel felfedezni benne a csodát. És ezáltal haladok valami felé, ami más, ami lényegibb, igazabb. Katona Klári
4. Megrészegültem a belső szabadságtól, Átitatódtam a megvilágosodástól. Olyan nagyon tudok örülni az életnek, Teljesen el tudom feledni, hogy nem szerettek. Mert lehet más is, aki engem szeret, Tudatomra ébredtem, a szívem nevet. Megkaphatom az igaz, tiszta érzést mástól, Nem kell sírnom, félnem a magánytól.
5. Talán lobbanna még sugár, amely hitetlen jövőmben a reményt életre gyújtaná; s dobog talán egy szív, amely a tömkelegben megértené a szivem, s visszhangot adna rá. Alphonse de Lamartine
6. Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz. Erich Maria Remarque
7. Gyalog és könnyû szívvel indulok a nyílt úton, Épen, szabadon, előttem a világ, Akárhova elvezet a hosszú barna fonal. Többé nem kérdem a szerencsét, magam vagyok a szerencse, Többé nem sopánkodom, nem késlekedem, semmi hiányom, Elmarad az otthoni gond, kétség, óvatos ingadozás, Egészségesen, elégedetten haladok a nyílt úton. A föld elég nekem, Nem vágyom a vezércsillagokat közelebb vonni az égről, Tudom, ahol vannak, helyükön vannak, Tudom, segítik a hozzájuk tartozókat. Walt Whitman
8. Boldognak érzem magam. Minden tökéletes. Ahogy a fény megvilágítja az arcodat, vagy az ablakon beáramlik a szellő. Nem érdekel, ha több ezer ilyen pillanatom lesz még, vagy csak ez az egy, mert nem számít. Igen, így van, mert most ez a pillanat csak az enyém.
9. Most már igyekszem a mindennapok csodáiban látni a varázst: ver a szívem, képes vagyok felemelni a lábam a földről, hogy előrelépjek, és van, aki szeret. Tudom, hogy továbbra is történnek rossz dolgok. És még mindig megkérdem magamtól néha, vajon miért vagyok életben; ám most, ha felteszem ezt a kérdést, tudom rá a választ.
10. Ó boldogság! Boldogság! Láttam az élet születését, láttam a mozgás kezdetét! Úgy lüktet a vérem, hogy ereim megpattannak. Szeretnék repülni, úszni, ugatni, bőgni, vonítani. Szeretném, ha szárnyam, páncélom, kérgem volna, szeretnék füstölni, ormányt viselni, kicsavarni a testemet, mindenhová eloszlani, benne létezni mindenkiben, kiáradni az illatokkal, kibontakozni a növényekkel, ömölni, mint a víz, rezegni, mint a hang, villogni, mint a fény, minden formába belesimulni, minden atomba belenyomulni, lehatolni az anyag mélyére - szeretném, ha én volnék maga az anyag! Gustave Flaubert