Ne aggódj! Ha foszló kapaszkodóid elengedted. A senkiföldjén lebegsz, úgy érzed. Várj, míg lélekszárnyaid lebbenését észleled.

Kapcsolódó idézetek

1. A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tûzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová; megerősödtetek. Vavyan Fable
2. Egy végtelen időkre alkotott világegyetem üres terében lebegsz. Ha már muszáj itt lenned, lehetsz akár boldog is, és élvezheted a tapasztalatot. Hiszen így is, úgy is meghalsz előbb-utóbb. És a dolgok is megtörténnek, akár élvezed őket, akár nem. Miért is ne lennél boldog? Ugyan mi hasznod belőle, ha hagyod, hogy megviseljenek az élet dolgai? Attól a világ jottányit sem változik; csak te fogsz szenvedni. Michael A. Singer
3. A lelked nehéz, az életed is nehéz, de fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban, és merészebben mozgatni - és fölszállsz! És elhagyod a földet, mocsarat, és minden bánatot, gondot, nehézséget. És szállsz! Repülsz! Tiéd a kék ég. És a csillagos ég. A végtelenség... Nem köt semmi. Sem a saját lelked, sem egy vesztébe rohanó világ, sem egy beteg társadalom gondja. Szabad vagyok - ez öröm. És ami még csodálatosabb érzés: végre hazataláltál! Müller Péter
4. A változások szakadékánál állunk. A világ fél az elkerülhetetlen sötétségbe való zuhanástól. Várd ezt a pillanatot, és mikor eljő, ne hezitálj ugrani. Csak a zuhanás közben tudhatod meg, hogy képes vagy-e repülni.
5. Ha padlóra kerülsz, ha testileg-lelkileg a mélybe zuhansz, próbálj meg magadtól fölemelkedni. S előbb-utóbb azt tapasztalod majd, hogy a magasból húznak. Müller Péter
6. Ne keress te búvóhelyet sehol, lépj befelé, saját lelkedbe inkább. Vonulj be mélységedbe. S ne feledd el, lélek csendjében érlelődik a béke.
7. Ha élsz, de elfogadod lényed azon oldalait is, amelyeket legszívesebben letagadnál, akkor a most elfojtott részeid a felszínre fognak törni. Lehet, hogy nem lesz kellemes, meglehet, hogy a legszívesebben üvöltve fordulnál el saját magadtól, de ha bátran kitartasz, akkor a mélyből felszabaduló szörnyek előbb elvakulnak tudatos figyelmed fényében, utóbb megfürdenek benne, levetik eltorzult formájukat, és erejükkel valódi szabadságot, boldogságot adnak neked s az összes körülötted élőnek.
8. Ne várd a végét, de tudd, hogy elkezdődött, úgysem tehetsz mást, mint elfogadod a magány kezdetét, mígnem a válasz, amit a legnagyobb mélységből hívsz elő, egyszer csak a felszínre kerül, és a világ önként, szabadon a kezedre adja magát, mert neki sincs más választása, ha meg akar szabadulni a magánytól, őszintén ott kell hevernie a lábad előtt!
9. Félsz? Fogd kézen a félelmedet és vele együtt haladj tovább! Csak az a fontos, hogy ne állj meg. Egy idő után észreveszed, hogy a félelem, amely addig kísért, már nincs ott, a kezed szabaddá vált.
10. Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszûnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.