Ugrás a tartalomra
Négyéves koromban azt hittem, hogy ami a Tévében van, az mind csak Tévé, aztán ötéves lettem, és Anya nem hazudta, hogy egy csomó belőle igazi dolgok képe, és a Kint teljesen igazi. Most itt vagyok Kintben, de kiderül, hogy egy csomó belőle nem is igazi.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életutánzat, amit a tévében és a moziban látunk, azt sugallja, hogy az emberi lét meglepetéseket, hirtelen változásokat tartogat; azt hiszem, mire az ember eléri a felnőttkort, ez olyan eszmévé válik, amit bizonyos szinten elfogadunk. Ilyen dolgok időről időre megtörténnek, de úgy vélem, legnagyobbrészt hazugság. Az élet változásai lassan következnek el. Úgy jönnek, ahogy a legfiatalabb unokaöcsém lélegzik legmélyebb álmában; néha szeretném a mellkasára tenni a kezem, hogy él-e még.
Stephen King
-
A nagyszüleim 40 évesen találkoztak először a televízióval. A szüleim 40 évesen próbálkoztak megérteni a parabolaantenna csodáit. Én 40 évesen a mesterséges intelligencia világába csöppentem. Agyunk 40 ezer éve változatlan, és ezzel az aggyal akarjuk felfogni ezt a hihetetlen tempót.
Steigervald Krisztián
-
A tévé nem a valóság! A való élet tükre.
-
Amikor kicsi voltam, azt hittem, ami belül van, gondolatban, az is látszik. De most már tudom, hogy csak annyi látszik belőle, amennyit kimondok.
Jókai Anna
-
Gyerek vagyok vagy felnőtt? Eldönteni nem tudom.
Én hiszek a valóságban, de sokszor álmodom.
Én álmodok szépeket, és hiszem, hogy valóra válhat.
Az élet talán ettől szép, ezt üzenem a nagyvilágnak.
-
Húszévesen úgy gondoltam, már mindent tudok a világról, és nem érhetnek nagy meglepetések. Azt gondolom, hogy ez minden fiatal emberben így van, s csak később ébrednek rá, hogy a dolgok sosem feketék és fehérek.
-
Az ember azt hiszi, hogy egy meghatározott pillanatban válik felnőtté. Pedig ezerféle ilyen pillanat van. És ha bekövetkeznek, onnan már nincs visszaút.
-
Kezdek rájönni, hogy sok dolog, amit a fiatalságom hozadékának véltem, valójában a sajátom. Nem azért vagyok hangos, érzelmes és idealista, mert ilyenek a tizenévesek, hanem mert egy hangos, érzelmes és idealista ember vagyok, aki eddig történetesen tizenéves volt. Csak azt veheti el tőlem a felnőttkor, ami igazán nem volt az enyém. A többit megtartom, még szükségem van rájuk.
-
A tévében látott dolgok többsége - sajnos - létezik.
Marguerite Duras
-
Eszembe jutott, milyen volt 18 évesen felnőttnek lenni. Azt hittem, mindent tudok. Körülbelül 21 éves voltam, mikor rájöttem, hogy kitörölhetem a seggem a tudásommal. Azóta ugyanúgy nem tudtam semmit, de legalább nagyon igyekeztem. Van, amikor ennél többet már nem tehet az ember.
Laurell Kaye Hamilton